Jakob Tscharntke pásztor prédikációja 2021. február 21-én, Nagyböjt első vasárnapján
A felvétel itt tekinthető meg: „Die Offenbarung – Das Trostbuch der Christenheit” („A Jelenések könyve – A kereszténység vigasz-könyve”)

Bibliai szöveg: Jel 1,1-3:
„Jézus Krisztus kinyilatkoztatása, melyet Isten neki adott, hogy szolgáinak megmutassa mindazt, aminek csakhamar meg kell történnie. És kijelentett, angyala által küldvén azt szolgájának, Jánosnak, ki tanúságot tett az Isten igéje mellett és Jézus Krisztus tanúbizonysága mellett, mindarról, amit látott. Boldog az, aki olvassa, és aki hallja ennek a jövendölésnek igéit, és megtartja mindazt, ami abban meg van írva, mert az idő közel van!”
„Apocalypsis Iesu Christi, quam dedit illi Deus palam facere ser vis suis, quae oportet fieri cito, et significavit mittens per angelum suum servo suo Ioanni, qui testificatus est verbum Dei et testimonium Iesu Christi, quaecumque vidit. Beatus, qui legit et qui audiunt verba prophetiae et servant ea, quae in ea scripta sunt; tempus enim prope est.”

Kevés könyv van a Bibliában, amit annyira különbözőképpen értékelnek, mint a Jelenések könyve. Vannak, akik számára János apostol e könyve hétpecsétes titkokat tartalmaz, amit ezért legjobb érintetlenül a könyvespolcon hagyni. Mások a könyvben található hátborzongató üzenetek miatt kerülik el nagy ívben. – Pedig az első három évszázadban ez volt a Biblia legolvasottabb és legtöbbre becsült könyve. Már a 2. században, tehát alig pár évtizeddel keletkezése (Kr. után 95.) után hihetetlen sebességgel eljutott mindenhova, Szíriától Galliáig, Rómától Afrikáig, mindenhova, ahol keresztény közösségek voltak. E könyvet a közösségek mindenütt felvették a sugalmazott könyvekről készített saját listájukra, ezért az első hivatalos szentírási jegyzék a Biblia e könyvével kapcsolatban már csak azt a tényt erősítette meg, amit a keresztény közösségek már a kezdetektől vallottak. Tehát bizonyossággal kimondható, hogy a kereszténység első századaiban a Jelenések könyve volt a Biblia legolvasottabb és legtöbbre becsült könyve, amit a keresztények Isten hiteles szavaként tiszteltek.

Ma a Jelenések könyve mindazok számára „zavaró dolog”, akik kényelmes keresztény életet akarnak élni. Ők egy olyan világot építettek fel a maguk számára, amiben jól be tudnak rendezkedni. Meglehet, ez ránk is vonatkozik, hiszen a csak néhány éve tartó őrületeken kívül valójában mi is kényelmes életet éltünk és élünk. Ugyanakkor az első évszázadok keresztényei számára egészen más volt a helyzet, ők egészen másképp érzékelték és értékelték a körülöttük levő világot.
Amit mi ma elképzelhetetlen szomorúságnak érzünk, az az ő számukra a normalitáshoz tartozott. Mégpedig attól az első perctől kezdve, hogy Jézus követőivé váltak. Mégha helytől és kortól függően különböző intenzitással is, de az üldöztetések már Jézus életében elkezdődtek. Tudjuk, hogy Jézust saját városában is meg akarták ölni (lásd: Lk 4,16-29). Nem véletlen, hogy Jézus inkább Jeruzsálemtől távol működött, míg végül saját népe a római helytartó kezére adta Őt.

Vannak olyan jámbor lelkek, akik védve a zsidó népet, tiltakoznak ezen állítás ellen, és azt hajtogatják, hogy nem a zsidó nép mint nép, hanem csak a zsidó vezetők akarták Jézus halálát.
Néhány megjegyzés ehhez: Először is, ez nem igaz. A nép nagy része készségesen hagyta magát saját Messiása ellen felizgatni. A népből is sokan vettek részt ebben a gyalázatban és sokan hallgattak hozzá. Ez a tény az, ami a mai napig nem menti fel őket. De ha tényleg csak a nép vezetői lettek volna azok, akik Jézust keresztre feszíttették, spirituális értelemben az sem változtatna sokat, mert Isten előtt a népeket a vezetőik képviselik, ez hozzátartozik a bibliai rendhez. Ugyanez vonatkozik a családokra is. Egy családot az apa, mint a „család feje” képviseli, ha ő meghal, akkor az anya. A bibliai üdvtörténetben is ez a rend, például Isten előtt Noé reprezentálta egész családját, annak minden tagját, holott a Bibliában sehol nem olvasunk arról, hogy ők is annyira istenfélő életet folytattak, mint Noé; lehet, hogy igen, de lehet, hogy nem, a Biblia nem tartja fontosnak, hogy erről beszámoljon. Mózes is egy emberként reprezentálta a zsidó népet. Amikor Isten választott népére tekintett, elsőnek Mózesre nézett. És Mózesnek e szerepében több ízben sikerült is elfordítani Isten haragját a zsidó néptől. Mózes e szerepében imádkozott Istenhez népéért.
Ugyanakkor ez a rend nem csak pozitív, hanem negatív értelemben is érvényes. Ha Isten ma a hivatalos római egyházra tekint, akkor elsőként Bergogliot látja, aztán Marx-t, aki a német evangélikusok vezetőjével együtt eltakarta mellkeresztjét Izraelben tett látogatásakor. És ha a német népre néz, akkor Merkelt látja, meg Södert [és ha a magyarokra, akkor Orbánt és csapatát]. Hogy ez a látvány tetszik-e Neki vagy sem, hogy ez arra indítja-e Őt, hogy kegyelmének áradatát öntse ki, vagy inkább arra, hogy villámokat zúdítson rájuk, azt ki-ki döntse el maga.

Hogy Isten úgy ítélte meg, hogy Jézus meggyilkolásában a zsidó nép ugyanannyira vétkes, mint vezetőik, azt a jeruzsálemi templom lerombolása bizonyítja. Isten válasza az volt a zsidók tettére, hogy megengedte, hogy a rómaiak – 40 évvel Jézus kereszthalála után – földig rombolják Jeruzsálemet és benne a templomot. Nem csak a zsidó nép vezetői, de az egész zsidó nép kétezer év óta folyamatosan az isteni harag ítélete alatt áll.
Másfelől az is tény, hogy Jézus közösségeinek első nagy ellenségei szintén a zsidók voltak.

Mindezt azért kell tudnunk, hogy megismerjük és megértsük azt a környezetet, amiben a Jelenések könyve megíródott. A zsidó néptől indultak el a keresztényüldözés nagy hullámai, amiről egyébként a Biblia is részletesen beszámol. Ahol pedig a zsidók nem tudtak elég nagy nyomást gyakorolni a keresztény közösségekre, ott az állami hatalmat uszították a keresztények ellen, vagy a római hivatalnokokat hívták segítségül, mint ahogy Pilátust is ők zsarolták meg, hogy Jézust hajlandó legyen halálra ítélni. A Jézus halála utáni első évtizedekben, amikor a rómaiak aktívak lettek, ez mindig a zsidók feljelentéseire történt. Ez a helyzet csak Néró után kezdett lassan megváltozni, és azután, hogy a zsidóság befolyása meggyengült. Néró nem csak abban lelte kedvét, hogy Rómát felégesse, hogy ily módon a saját tervei, ízlése és kedve alapján építhesse újjá – a hatalmon levők között ez a módszer azóta is sok követőre talál, mostanában különösen sokra –, hanem abban is, hogy a keresztényeket állatbőrbe varrassa, kátránnyal leöntesse, és meggyújtassa, hogy neki égő fáklyaként adjanak világosságot. [A történészek kételkednek abban, hogy valóban Néró gyújtatta fel Rómát – de az elbeszélés többi része stimmel.]
Ha mi nyomorúságokról és bajokról beszélünk, melyek a jövőben érhetnek bennünket, akkor elég egy pillantást vetnünk az első keresztény évszázadokra, hogy reális, félelmetes képeket kapjunk mindarról, ami a keresztényekre az elmúlt kétezer évben valahol a földön mindig várt és a jövőben is várhat.

Mindezek a képek mutatják, hogy az első évszázadok keresztényeinek teljesen más perspektívájuk volt, mint nekünk. Őket nem sokkolták azok a szörnyű események, melyekről a Jelenések könyvében olvastak. Ilyeneket ők szinte naponta átéltek. Ők a könyv kapcsán valami egészen másra tekintettek: a Bárányra, aki a trónon ül, aki a közösségeik üldözöttei és szorongatottai között áll és a karjaiban tartja őket. A harcot naponta átélték, de ez a könyv azt mondta nekik, hogy ez a harc már régen eldőlt, azaz a győztes személye már régen ismert: a győztes Jézus, és ők az Ő, azaz a győztes oldalán állnak. Ezért volt számukra a nagy bajban a Jelenések könyve éppenséggel a vigasz könyve.
És ezért fontos a mi számunkra is, hogy ezt a könyvet helyes perspektívából olvassuk és értékelni megtanuljuk. Az elkövetkezendő időben sok minden függhet attól, hogy megértjük-e, hogy mit akar ez a könyv a számunkra mondani, és hogy hogyan használjuk fel a vigasz szavait, melyek ebből a könyvből szólnak hozzánk, és hogy tudunk-e erőt és bizakodást meríteni belőle.

„Jézus Krisztus kinyilatkoztatása”, e szavakkal kezdődik a Jelenések könyve. Ez a könyv megmutatja nekünk az Atya és a Fiú abszolút identitását, de az isteni egységen belüli különbözőségüket is. A könyv forrása az igaz Istenben, az Ószövetség Jáhvéjében van.
Régen is, most is sokan vannak, akik azt hirdetik, hogy az Ószövetség Istene nem azonos az Újszövetség Istenével, mert az Ószövetség Istene gonosz, és ezért szembenáll a szeretet, azaz az Újszövetség Istenével. A gnoszticizmus, az első századok eretneksége ezt a dualizmust hirdette, és azt tanította, hogy az anyagot egy gonosz isten teremtette, a megváltás célja tehát a rossz anyagtól való megszabadulás. Ezen irányzat egyik képviselője Mani volt, akitől a manicheizmus eretnekség a nevét kapta. A manicheizmus szerint két öröktől fogva való lény van, a fény és a sötétség, akik szembenállnak egymással.
Akik ilyesmit vallottak, és ma vallanak, azok nem ismerik a Bibliát, és nem üdvtörténetként fogják fel. Azok, akik manapság is kételkednek abban, hogy az Ószövetség szigorú, igazságos Istene azonos az Újszövetség szeretet Istenével, valójában az evolúciós elmélet által félrevezetett emberek, s mint eme elmélet, ők sem tudnak semmit a bűnbeeséséről. És csak azt látják a világból, amilyen az ma, minek következtében arra a következtetésre jutnak, hogy a világ teremtője egy s mást rosszul csinált, ha a világ olyan, amilyennek ma látják. Hogy a világ a bűnbeesés miatt vált olyanná, amilyennek ma látjuk, arról a mai embernek fogalma sincs. Se a magukat kereszténynek mondóknak, se a pogányoknak.
A mai ezoterikusok – és karizmatikusok és modernisták – között is nagyon elterjedt az a nézet, hogy Jézus egészen más, mint az Ószövetség Istene. Ez a szemlélet valójában abból fakad, hogy a mai ember egyfelől egyszerűen nem hajlandó tudomásul venni a gonosz létezését, másfelől Istent a szeretetre redukálja. Egy haragvó, igazságos és ítélkező Istent nem tudnak összeegyeztetni a szeretettel. Az ő istenük egy jámbor és ártalmatlan kedvesség. Ezért logikus módon még az Újszövetségből is mindent eltüntetnek, aminek valami köze van Isten ítéletéhez és haragjához. Ezért nem tudnak a Jelenések könyvével sem mit kezdeni.

Ezen eretnek szemléletekkel ellentétben az egész Újszövetség arra a tényre épül, hogy Jézus Isten, az Ószövetség Jáhvéjének Fia. Amit János apostol leírt, annak eredete Jahvében van. Jahvétől kerül ez a kinyilatkoztatás Jézushoz, aki ezt az üzenetet egyik angyalával küldi el Jánoshoz, aki nekünk erről beszámol, miként ezt a könyv első három versében olvassuk. Mi emberek vagyunk az utolsó szint.
Ez a kinyilatkoztatás azon eseményekről jövendöl, melyeknek a jövőben meg kell történniük. János apostol prófétai könyvét görög kifejezés alapján Apokalipszisnek nevezik. Németül „Offenbarung”, azaz „Enthüllung”, felfedése annak, ami rejtve van. Az elkövetkezendő történések „felfedése” isteni elv, miként ezt már Ámos prófétánál olvashatjuk: „Valóban, az Isten, az Úr nem tesz semmit anélkül, hogy szándékát el ne árulná szolgáinak, a prófétáknak.” – „Az Úr Isten sem cselekszik semmi dolgot, hogy ki ne jelentse titkát szolgáinak, a prófétáknak.” (Ámos 3,7)

Biztosak lehetünk tehát benne, hogy Isten nem küld semmit váratlanul, hanem előbb tudatja velünk, hogy mi fog történni; Ha nem is minden részletében, de főbb vonalaiban kinyilatkoztatja, hogy minek KELL megtörténnie. A német Biblia-fordításokban e helyen a „soll” szó áll, ami helytelen. A „sollen” ige ugyanis azt jelenti, hogy valaminek hogyan kellene valójában megtörténnie, de nem fejez ki abszolút kötelezettséget. Az eredeti görög szót, ami e helyen áll, helyesen „muß”, a müssen szó felkiáltó alakjával kell lefordítani, mivel az itt álló szó olyasmit fejez ki, aminek mindenképpen meg KELL történnie, akár akarják, akár nem. Mondhatnánk, hogy ez a KELL, németül muß, az isteni szakkifejezés olyasmire, amit Isten elhatározott, és ami emiatt az szilárdabban áll, mint bármely törvény. Az isteni meg KELL lennie, amit németül helyesen a muß fejez ki, olyasmi, aminél nem létezik semmilyen kitérési lehetőség. Az meglehet, hogy könyörgő imák hatására egy ideig elhalasztódik, és/vagy veszt keménységéből, de akkor is érvényes rá az az alapelv, hogy mindenképpen meg kell történnie.
A karizmatikusok és az ezoterikusok itt is tévednek, amikor azt hiszik, hogy csak elég erősen kell igyekezniük, és több "pozitív erőt kell kibocsátaniuk", és akkor elkerülhetik, hogy a szigorú isteni jövendölések beteljesüljenek. Ez gigantikus tévedés.
Amit Isten elhatározott és kinyilvánított, ott a legkisebb kétely sem lehetséges, annak mindenképpen meg kell történnie, és meg is fog történni, mert az elhatározás és erről az üzenet Isten trónjáról érkezik. Nem létezik olyan hatalom az univerzumban, ami megállíthatja azt, ami Isten trónjáról indul ki.

És amikor jön, akkor gyorsan fog bekövetkezni – Ebben a mondatrészben: „aminek csakhamar meg kell történnie”, a „csakhamar” szó szintén helytelenül adja vissza a görög eredetit. Mind a magyar „csakhamar”, mind a német fordításokban itt álló „bald”, vagy „in Kürze” időbeli közelséget jelent, és ezzel nem azt fejezi ki, amit a görög eredeti mond. Az ugyanis e helyen az elkövetkezendő események nagyon gyors lefolyásáról beszél. Gyorsaságról beszél (az itt álló görög szóból származik a tachométer kifejezés is, ami az autókban méri a sebességet). A Biblia itt valójában arról tudósít, hogy az események lélegzetelállító sebességgel fogják követni egymást.
A Jelenések könyve tehát szó szerint azt mondja, amit legkésőbb 2015. óta mi átélünk: Ebből is látszik, hogy János apostol könyve mennyire égetően aktuális könyv. Eddigi világunkat őrületes sebességgel rombolják most szét, és rendezik át. És aki még mindig azt hiszi, hogy mindez csak valami váratlan szerencsétlenségből, vagy tudatlanságból történik, az semmit nem fog fel abból, hogy valójában mire is megy ki ez az egész, mi ennek a teljes pusztításnak a valódi célja. Az nem veszi, vagy nem hajlandó észrevenni, hogy mindez a sátáni rombolás abszolút szándékosan történik.

Akik a mostani őrületben hagyják, hogy eltántorítsák őket kötelességük teljesítésétől – és ma ide tartoznak az orvosoktól, kutatóktól kezdve a tanárokon át a rendőrökig, az összes hivatalnok réteg tagjaitól, az összes művészeti ág képviselőiig, egyszóval mindazok, akiknek munkájukból adódóan tudniuk kell, hogy ami itt folyik az csalás, hazugság, szándékos pánikkeltés –, azok maguk is tettessé válnak. Senkinek nincs joga arra, hogy bárkit arra szólítson fel, hogy munkáját ne teljesítse. Németországban a 2015-ös migráns-invázió idején a rendőrség nem zárta le a határokat, holott fel volt erre készülve, mert Merkel, kijelentve, hogy ilyesmit nem lehet megtenni, ezt megtiltotta nekik. És ők neki engedelmeskedtek, nem pedig az esküjüknek. Ma egyszerre gyerekjáték lezárni a határokat a saját polgáraik elől, ráadásul nem is csak a külső, hanem a belső, tartományok közötti határokat is. Az intézkedések olyan ütemben jönnek, hogy már senki nem tudja követni őket. A népeket a világ csaknem összes országában az egyik disznóságból a másikba űzik vezetőik.
És a Jelenések könyve pont az események bekövetkezésének a mostanihoz hasonló követhetetlenül gyors sebességéről beszél. Ha valaki a nap 24 órájában csak ezzel foglalkozik, akkor sem győz mindazzal az őrülettel lépést tartani, amit elrendelnek, és amit ránk zúdítanak. Űzött, agyonhajszolt, terrorizált emberek lettünk, akik közül sokan már egzisztenciálisan és/vagy testileg-lelkileg tönkrementek. Ki hitte volna alig egy évvel ezelőtt, hogy jól berendezettnek tűnt, jogbiztonságban élő világunkat ilyen iszonyatos erővel és ilyen lélegzetelállító sebességgel egy év alatt tönkreteszik. Hogy alig van olyan országa a földnek, ahol a sziklaszilárdnak hitt alaptörvények egy év elteltével ne egy fillért sem érjenek már. És ezen se a politikusok, se a média nem háborodik fel, ez ellen egyetlen hivatalos fórum sem tiltakozik! Holott társadalmunk, világunk központi fő oszlopait atomizálták és semmisítették meg egyetlen év alatt.

A Jelenések könyvének első mondata pont erről beszél: A végidőben az események összecsapnak az emberek feje fölött. Amikor a dolgok ekkora sebességgel zúdulnak ránk és a világra, akkor ez annak a jele, hogy már benne vagyunk a végidőben.
Az én személyes véleményem az, hogy már átléptük a végidő Rubiconját, világunkkal többé már vissza nem fordítható, meg nem változtatható dolgok történtek. Többé már nem várhatók lényeges késlekedések. Ellenkezőleg, a sátáni, embert-megvető gonoszság sebessége egyre csak nőni fog. Sok, jól informált ember van azon a véleményen, hogy a felettünk jogtalanul uralkodók végleg eldöntötték, hogy az emberiséget egy teljesen új, egy összes elemében teljesen más szabályokkal működő világba terelik és kényszerítik. Ezért én egy év óta már azért imádkozom, hogy Urunk, amennyire ez isteni terveibe beleillik, legalább fékezze a Gonoszt, és amennyire lehetséges engedje kevesebb kárt okozni, de egyúttal – és újabban elsősorban – azért, hogy Isten Fia eljövetelének időpontját hozza előre, és a Gonosz idejét rövidítse meg.

A mai bibliai szöveg 3. versében egy másik aspektus is kifejezésre jut: „mert az idő közel van.” A görög kifejezés itt szintén mást jelent, mint a szokásos fordításokban használatos szavak. A görög szó e helyütt nem csak térbeli közelséget jelent, amiről a fordításokban szó van, hanem azt, hogy ami történik, az már olyannyira közel van, hogy belénk is fúródott már, tehát nem csak majdnem, és pár pillanat múlva ér el bennünket, hanem már valóságosan, fizikailag is belénk vágott.

Mindazonáltal az idő már kétezer évvel ezelőtt is „közel” volt, amennyiben ezek az események már akkor megindultak, sőt már egy ideje folyamatban voltak, amikor János apostol látta és leírta őket. Erről tanúskodik Szent Pál apostol, amikor a tesszalonikaiaknak küldött második levelében ezt írja: „A gonoszság titka már munkálkodik.” (2 Tessz 2,6) És ő mindezt a Jelenések könyve előtt 40-50 évvel korábban írta le! Vagyis az antikrisztusi szellem már akkor működésben volt.
Tehát, amiről Szent János apostol beszámolt, az nem csak mára érvényes, sőt, ő maga azt írja, hogy üzenete aktuálisan a hét egyházközségnek szól. Amit Jézus kinyilatkoztatott az minden idők összes közösségére érvényes volt és marad mindenütt, ahol ezek a Gonosz valóságával szembesülnek, ahol a keresztények ez alatt szenvednek, ahol ez üldözi őket – amikor nyilván ők is közel kerülnek/kerültek a kétségbeeséshez. Mindezen veszélyes helyzetekben a Jelenések könyvének üzenete még különösebb, fontosabb jelentőséget nyer.

Ráadásul a Jelenések könyvének hitelességéről az utolsó élő apostol, Jézus szeretett tanítványa kezeskedik. „Aki tanúságot tett az Isten igéje mellett és Jézus Krisztus tanúbizonysága mellett.” Mint utolsó élő apostol, János az akkori kereszténység legfőbb tekintélyének számított, mert ő volt az utolsó tanítvány, aki egy asztalnál ült Jézussal az Utolsó Vacsora termében, és szemtanúként számolt be mindarról, amit átélt és látott. Mi aligha tudjuk elképzelni, hogy ez mekkora tekintélyt jelentett számára a keresztények előtt: Vitathatatlan, magától Jézustól kapott tekintélyt. Amit ő leírt, az biztos és fontos volt. Ezért mondja az Úr „boldog az, aki olvassa, és aki hallja ennek a jövendölésnek igéit”.
És ezért kell nekünk is állandóan olvasni, átgondolni, megőrizni és továbbadni azt, amit János leírt. Hogy gondolkodásunkat és cselekedeteinket ezek formálják. Egész lelki-szellemi gondolkodásunkat át kell itassák azok a képek, amikről a Jelenések könyvében olvasunk. Tekintetünket előre, végső célunk felé kell irányítsák, Isten trónja felé – ahogy ez a trón e könyvben sokszor megjelenik.

Ebből a könyvből vigaszt, reményt, hitet és bizakodást meríthetünk. Függetlenül attól, hogy hol állunk most, a harcok kétezer év óta alapjaiban véve mindig ugyanazok. A Jelenések könyve a Jó és a Rossz, a Fény és a Sötétség, az élő Isten és a Sátán között a végidőben dúló harcokat írja le. Abban, amit leír nem maga a harci állapot a különleges, hanem az az ultimátumszerű kiéleződés, ami ezeket a végidőkben lezajló harcokat jellemzi, és az előzőkétől megkülönbözteti. Kétségtelen, hogy ezek korábban elképzelhetetlenül kegyetlen kiéleződések, de azért ha nem is ekkorák, de ehhez hasonló éles harcok az elmúlt kétezer évben máskor is előfordultak már, ami miatt az akkor élt emberek úgy gondolták, hogy ennél rosszabb már nem jöhet, és ezért fokozott mértékben várták Urunk újraeljövetelét [az első századokon kívül, különösen Nagy Szent Gergely, az első évezred végén és Ferreri Szent Vince korában].

Mindazonáltal a célra törő tekintet mindig ugyanaz volt, a tudat, hogy a Gonosz már legyőzetett szintén. És közeleg az a nap, amikor ez a győzelem a Sötétség minden hatalmassága számára is nyilvánvalóvá fog válni. Az egész földkerekség fel fogja ezt ismerni. És ugyanekkor válik a végig kitartó hűek megdicsőülése is nyilvánvalóvá. Amikor minden szenvedés, minden baj véget ér.

Az üldözött közösségek számára mindig ez a látvány adott erőt és bizalmat, és ennek nálunk is így kell lennie. Mert bizonyosan tudjuk, hogy ez a nap már közel van. És ez ok arra, hogy szívünk örömmel teljen el. Amen.

http://katolikus-honlap.hu/2101/predik4.htm