Ez év június 29-én, Szent Péter és Pál apostolok ünnepén, csakúgy, mint az elmúlt években, a Szent Péter bazilikában megtartott Bergoglio által celebrált misén a konstantinápolyi ökumenikus patriarchátus magasrangú delegációja is jelen volt. A görög-keleti egyház képviselői ekkor még nem sejtették, hogy e napon még ennél is közelebb fognak kerülni Szent Péterhez.
A mise után Bergoglio arra kérte Hiob püspököt, Telmessos érsekét, I. Bartholomäus ökumenikus pátriárka hivatalos képviselőjét és a római katolikus és ortodox egyházak közötti teológiai párbeszéd nemzetközi bizottságának társelnökét, hogy menjen le vele a kriptába Szent Péter sírjához.
A sírnál elmondott közös imájuk után Bergoglio e szavakkal szólította fel Hiobot, hogy kövesse: „Még egy ajándékom van a konstantinápolyi egyház számára.” Ezt követően a két férfi felment a harmadik emeletre, az üresen álló apostoli palotába. Itt Bergoglio a meglepett (?) vendéget bevezette az üres kápolnába, amit Montini modernizált, és ahol ő és utódai minden reggel bemutatták a miséjüket [azt nem írja Hesemann, hogy a korábbi pápák is itt misézték-e, de a szövegből az olvasható ki, hogy igen, hiszen csak olyasmit lehet modernizálni, ami már megvan, tehát régen is kellett itt kápolnának lennie, csak nem a Montini által bevezetett NOM-osnak, hanem az igazi katolikusnak].
Miután beléptek, Bergoglio lehajolt és egy fiókból kivett egy bronz ereklyetartót, melynek oldalán egy kulcs lógott. Ezt a kulcsot megforgatta, majd óvatosan felemelte az ereklyetartó tetejét. Az ereklyetartóban szépen elrendezve kilenc csontdarabka feküdt. Az ereklyetartón levő felirat elárulta, hogy e csontdarabkák a Szent Péter bazilika legfontosabb relikviájának darabjai: „Szent Péter apostol földi maradványaiból, melyeket a Vatikáni Bazilikában találtak.”
Bergoglio a következőket mondta meglepett vendégének: „Tudja, Montininek az volt a kívánsága, hogy pár darabot azokból a Péter-relikviákból, melyekre éppen azidőben bukkantak a Péter bazilika alatt, magánkápolnájában tarthasson. Tegnap az esti imámban jutott az eszembe: Én nem élek már az Apostoli Palotában, én soha nem használom ezt a kápolnát, én nem mutatok be itt misét, és nekünk megvannak Péter relikviái a bazilikában. Akkor jobb, ha ezeket a relikviákat Konstantinápolyban őrzik. Ezek az én ajándékaim a konstantinápolyi egyháznak. Kérem, fogja ezt az ereklyetartót, és adja fivéremnek, I. Bartholomäus pátriárkának. Ez az ajándék nem tőlem származik, hanem Isten ajándéka.”
A csontdarabkák tényleg a 20. század leglátványosabb archeológiai felfedezéséből származnak. Mikor 1939-ben, az akkor elhunyt XI. Pius sírját ásták a vatikáni grottákban, a munkások egy üregre bukkantak a felszín alatt, amiről kiderítették, hogy a római időkből származó sírkamra, egy egész nekropolisz, ókori temető része, ami egykor a Via Aurelia mentén terült el, és ami csak akkor került befödésre, amikor Nagy Konstantin Szent Péter sírja felett megépíttette az első bazilikát.
XII. Pius utasította a régészeket, hogy vizsgálják meg ezeket az egymáshoz csatlakozó sírkamrákat, találnak-e adatokat bennük Szent Péter sírjára. A munkálatok szigorú titoktartás mellett folytak. Miközben Európában folyt a II. világháború, és Róma hónapokig német megszállás alá került, a munkások egyik sírt a másik után szabadították ki a törmelék alól. Eleinte csak pogány sírokra bukkantak, de minél közelebb kerültek a bazilika pápai oltárához, annál gyakrabban találtak utalásokat keresztény elhunytakra. Végül pontosan azon a helyen, melyet Konstantin márvánnyal vetetett körül és Péter-sírjaként tiszteltetett, a régészek egy sír-udvarra és egy kultusz-fülkére bukkantak. Az udvar alatt több első és második évszázadból származó sír feküdt. A szemközti oldalon az udvart egy fal zárta le, mely graffitikkel volt telemázolva: Krisztushoz és Péterhez szóló könyörgésekkel. A falban egy üreg volt, amit márványlemezek fedtek be, és amelyen egy vésett felirat-töredék elárulta: „Petros eni”, azaz „Péter itt van!”
Hogy a munkások az üregben csontokat is találtak, melyeket gondosan egy faládába helyeztek, az csak a háború után derült ki, amikor a csontokat megvizsgálásra átadták Dr. Magherita Guarducci epigrafika-szakértőnek. A 135 csontocska vizsgálata kiderítette, hogy azok egyetlen embertől származnak, aki az első században élt, robosztus termetű, 60-70 év körüli férfi volt. A csontokat annak idején egy földes-sírból vették ki és a legnagyobb tisztelet jeleként arannyal átszőtt purpuranyagba burkolták. A régészek minden emberi testrészből találtak csontokat, csak a lábakból nem, ami megfelel a hagyománynak, miszerint Pétert fejjel lefelé feszítették keresztre; A brutális római katonák nyilván nem fáradtak azzal, hogy a szögeket kihúzzák a lábakból, hanem egy kardcsapással levágták a lábfejeket.
A Péter-relikviák megtalálását Montini hozta nyilvánosságra 1968. június 26-án. Ezidőtől fogva a relikviák 19 átlátszó plexiüveg-tartóban nyugszanak a graffiti-fal üregében, pontosan ott, ahol Péter sírja előtt az örökmécses lóg. A vatikáni ásatásokra befizetett zarándokok megnézhetik őket.
Csak a kilenc csontdarab, melyeket Montini választott ki magánkápolnája részére, és amelyek számára külön bronz ereklyetartót csináltatott, maradt mindezidáig a külvilág és a zarándokok előtt rejtve. Mindössze egyetlen alkalommal, 2013. november 24-én [tehát már Bergoglio regnálása idején], a „hit évének” lezárása alkalmából állították ki a nyitott ereklyetartót a Szent Péter téren, hogy a hívek leróhassák előtte tiszteletüket. Erre, mint most kiderült, ez volt az utolsó alkalom a római kereszténység számára….
Hiob érsek később így nyilatkozott az esetről: „Szent Péter apostol relikviáit mindig Rómában tisztelték, a hívek ezért zarándokoltak Rómába. Az ortodox egyház soha nem kérte őket, hiszen soha nem tartoztak a konstantinápolyi egyházhoz. Ezúttal nem arról van szó, hogy egy relikviát eredeti helyére adnak vissza. Ezúttal a relikviákat ajándékként kaptuk. Ez a prófétai gesztus egy újabb nagy lépés a konkrét egységhez vezető úton.”
A relikviák elszállításában Andrea Palmieri a keresztények egysége pápai tanács tagja segédkezett, aki Kurt Koch bíborost helyettesítette, aki jelen volt azok átadásánál [milyen gyors és ügyes a vatikáni adminisztráció: este imádkozik Bergoglio és kitalál valamit, és másnap délben – egy főünnepen – már mindenki és minden rendelkezésére áll, akikre és amikre előtte való késő este kitalált terve végrehajtásához szüksége van, micsoda véletlen!].
Konstantinápoly pátriárkája – Szent András apostol utóda – már másnap, június 30-án átvette a küldeményt. Ezután a relikviákat, az ortodox egyház isteni liturgiájának ünneplése után megmutatta híveinek. A jövőben Szent Péter apostol relikviáit az ökumenikus pátriárka székhelyén, a Konstantinápoly/Isztanbul Sisli városrésze melletti Feriköy templomban őrzik.
(forrás: www.kath.net – 2019. július 3.)
A summorum-pontificum.de blog Hesemann írását követően azonnal kommentálta az eseményt. Legjellemzőbb részként Bergoglio magyarázatát emelte ki:
„Tegnap esti imámban [NEKEM] jutott az eszembe: ÉN nem élek már az Apostoli Palotában, ÉN soha nem használom ezt a kápolnát, ÉN nem mutatok be itt misét és nekünk megvannak Péter relikviái a bazilikában. Akkor jobb, ha ezeket a relikviákat Konstantinápolyban őrzik. Ezek az ÉN ajándékaim a konstantinápolyi egyháznak. Kérem, fogja ezt az ereklyetartót, és adja fivéremnek, I. Bartholomäus pátriárkának.”
E szavakon még a hozzátett utolsó mondat sem segít, ellenkezőleg, csak még rosszabbá teszi őket: „Ez az ajándék nem TŐLEM származik, hanem Isten ajándéka.” Bergoglio itt összetéveszt valamit, amit senkinek sem szabad összetévesztenie, azaz összetéveszti magát Istennel.
Bergoglionak ez az önkényes cselekedete nem csak stílusában zsarnokibb és nagyképűbb, mint a reneszánsz potentátoké volt, hanem jelentőségében és anyagában is sokkal mélyebbre nyúlik. Az emberben azt a benyomást kelti, hogy Bergogliot megvetés, sőt talán gyűlölet tölti el az Egyház egész, csaknem kétezer éven át megtartott formája iránt. …. Úgy tűnik, Bergoglio magát Istentől küldött prófétának tartja, akinek az a feladata, hogy mindazt helyrehozza, ami az Egyház első megalapításakor félresikeredett.
KILENC relikvia hűtlen kezelésével, elsikkasztásával – nem lett volna EGY darab is pont elég egy olyan gesztushoz, ami magának egy Medicinek a hiúságát is kielégítette volna – Bergoglio éppen azt értékteleníti el, amit ő nagylelkű ajándéknak állít be. Hogyan szolgáljon tiszteletére és díszére a konstantinápolyi pátriárkának az, amire NEKI nincs szüksége, amiről könnyű szívvel Ő le tud mondani? Mennyit ér még Péter, ha Róma így elherdálja? Ráadásul Konstantinápoly és patriarchátusa ma már csak egy fikció, egy korábbi időkre való emlékezés. Politikailag és adminisztratív az agresszív iszlám városának szorításában, mind hatalmában, mind híveinek számában kelet legjelentéktelenebb nemzeti egyháza. … A keresztény relikviák elrablása, megbecstelenítése és megsemmisítése pedig ezer éves hagyománnyal bír az iszlámban.
(forrás: www.summorum-pontificum.de – 2019. július 3.)


[A fordító megjegyzése: 1) Nem valószínű, hogy Bergoglio egy pillanat alatt találta ki ezt az egész ajándékozást, nagyon is meg- és elrendezett aktus egy olyan folyamatban, nevezetesen a római egyház lezüllesztésében, melyet elődei kezdtek el. 2) A tény, hogy Bergoglio pont a szakadár keletieknek adta Szent Péter relikviáit, egy újabb ördögi ötlet és tett tőle és társaitól. 3) A mostani hozzászólók megint egyszer megfeledkeznek arról, hogy Bergoglio csak azt folytatja, mégha túlbuzgón is, amit elődei elkezdtek: Montini a tiara, a pápai gyűrűje elajándékozásával, a lepantói török zászló visszaadásával, Ratzinger a Szent András relikvia elajándékozásával. 4) A legtragikusabb az, hogy a hozzászólók mindezek ellenére pápának tartják Bergogliot és elődeit!]

http://katolikus-honlap.hu/1901/peterrelikvia.htm