2013. augusztus 5., hétfő

Nagymarosi Levél minden Krisztust kereső közösségnek 2013 őszén

„Újuljatok meg gondolkodástok szellemében!” (Ef 4,23)
Kedves Fiatalok!
Tudtátok, hogy:
„Ki mint gondolkodik, úgy is él?”

Mert a gondolatvilág és az életvezetés nem két külön világ. A jó életvezetés, de az élet elrontása is fejben kezdődik. Ha az életvezetés „pilótája” a fejünk, akkor arra nagyon kell vigyáznunk. Ez jelent pozitív építőmunkát, de védekezést is. Ha életvezetésünkre szeretnénk aktívan gondot viselni, akkor ezt a gondolatvilágnál kell kezdeni. A legigazabban az van világban, az van önmagánál és Istennél is, aki befelé utazik. Maga Krisztus is fejben „erős” volt, számtalan tanújelét látjuk ennek az evangéliumokban.

Nézzük, hogyan legyünk gondviselői a jó gondolatoknak!
A jó életvezetés a jó gondolatvilág kiművelésével kezdődik. Ez aktív munkát jelent, tudatosságot, igényességet több területen is:
 tudni örülni életünk szép oldalának, a meghozott döntéseknek, az igeneknek.
 tudni a pozitív előítélet szemüvegét felvenni, mielőtt a negatív előre tolakodik.
 tudni emlékezni a megtartó élményekre, a múlt jó cölöpjeire.
 tudni tervezni a jövő felé: aki nem tervez, leragad, szétfolyik.
 tudni szem előtt tartani a jó példákat, a valódi elitet.
 tudni a kereszt tövében és az üres sír mellett töprengeni.
Arról érdemes együtt gondolkodnunk: Hogyan kellene ezeket a jó gondolatokat ápolni? Kik segíthetnek ebben, hogyan is kezdjünk neki? A Liturgiának mi köze van a gondolatvilág ápolásához? Miért lesz hátrányos az az életvezetés, ahol nem foglalkoznak az igényes gondolatvilággal?

No és hogyan küzdjünk a rossz gondolatokkal?
Megfigyeltétek, hogy a rossz gondolatokat senki sem hívja, mégis mint a gyom, képesek burjánzani. A jó gondolatok aktív kiművelése mellett tudni kell a rossz gondolatokkal is bánni.
 a gondolati bűnöket sokkal komolyabban kell vennünk, mint eddig.
 A rossz gondolatoknak fokozataik vannak: vannak bevillanó rossz gondolatok, visszatérő, kínzó rossz gondolatok, s van ideológia, teljesen torz gondolkodás.
 A visszatérő rossz gondolatok személyre szabottak.
Az élet elrontása fejben kezdődik: azaz a rend építését is itt kell kezdenünk. Arról lenne érdemes töprengnünk: A gondolati bűn hogyan függ össze az életvezetéssel? Hogyan osztályozzuk magunkban a rossz gondolatokat? Mi az ideológia, s hol van a legjobb fegyver ellene? S ami a legfontosabb: Hogyan lehet megküzdeni a rossz gondolatokkal?

Mit gondoltok, összefügg a gondolatvilág és a döntés?
A jó gondolatvilág kiművelését nem öncélúan akarjuk, hanem a jó életvezetésért. A jó gondolatvilág célja a jó döntések megszületése. Sokak életvezetése azért meddő (akár idősebben is), mert nem tudnak dönteni. A döntéshozatal egy komplex folyamat, és senki sem tanítja. Olykor talán észre sem vesszük, hogy az életünk fő bűne a meddőség, nem hozunk időben jó döntéseket, s emiatt nem lesznek gyümölcsök – pedig a gyümölcsöket Krisztus nagyon komolyan vette.
Tanulni szeretnénk közösen arról: Egyáltalán miért kell dönteni? Hogyan kell döntést hozni? Milyen lépéseket kell betartani? Kiket kell bevonni a döntési folyamatba? Mi van, ha rosszul döntöttünk? Eddigi döntéseinkben melyek voltak a segítő, s melyek a gátló tényezők?


Át kellene állnunk a Hegyi Beszéd igényességére!
A Hegyi Beszéd újdonsága felülmúlja a régi Sínai-hegy, a régi Tízparancs, és a régi Mózes igényét. Olyan meghívással találkozunk, ami igényességi szintjét a bensőre, a gondolatvilágra is ki szeretné terjeszteni. Jézus a Hegyi Beszédben olyan nívót és provokációt ajándékoz nekünk, ami életszakaszainkon és történelmi szakaszainkon átível. A Hegyi Beszédben van az az origó, amire az életvezetésünket fel kellene építenünk. Érdemes ezért csúcsigényességgel átolvasni és átimádkozni.


Az ajánlott kérdések alapján az október előtti hetekben készüljünk együtt a találkozóra!
 Olvasd el a Hegyi Beszédet minden héten egyszer. Nem sietve és átugorva az ismerős részeket, hanem lassan: adj lehetőséget az Istennek, hogy meglepjen a sorok olvasása közben.
 Reflektálj a gondolatvilágodra: általában milyen jó gondolataid vannak, gondolkodásmódodnak mi a pozitív oldala? S melyek a visszatérő, megrögzött rossz gondolataid? Hogyan küzdöttél eddig velük?
 Melyek voltak eddigi életedben a legnagyobb önálló döntések? Mi segített és gátolt a jó döntés meghozatalában? Hol meddő nagyon az életed? Mit szoktál tanácsolni, hogyan kell döntést hozni?
Ha az olvasottak felkeltették érdeklődésedet, szívesen foglalkoznál a témával és kíváncsi vagy a folytatásra, akkor várunk október 5-én, reggel 9 órakor a Nagymarosi Ifjúsági Találkozóra!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése