manduriai Debóra által

1995. november 27. - a Csodás Érem ünnepe

Észak-Itáliában tartózkodom. Egy kicsit szomorú va­gyok. 15:10-kor észreveszem, hogy a kis fatimai Mária-szobor, amin először észleltünk csodás jeleket, sír. Fehérek a könnyei! Egy kis tálkát teszek alá, és megle­pődve veszem észre, hogy a meleg könnyekből erős ró­zsaillat árad.
Már nem járok iskolába, sőt imádkozom Máriához, hogy ne is kelljen többé mennem, és mostantól minden időmet Neki szentelhessem, így hát Hozzá fordulok, amikor megszólal:
„Letekintek az emberiségre, és betöltőm szeretetemmel. Ma számtalan kegyelem indul Szívemből: az Isteni Oltáriszentség Ereje minden bűnt eltöröl. Most pedig imádkozz velem ebben a különleges kegyelemmel teli órában! Ne törődj semmi mással, csak maradj mellettem! Figyelj...” (Ekkor látom, hogy az Oltáriszentségből, melyet Mária a kezében tan, két fénysugár indul a homlo­kom irányába. Boldogság és béke tölti be a szívemet.)
A látomás tíz percig tart. A Szív, azaz az Oltáriszentség felett egy M betű alakja rajzolódik ki. Most már tényleg nyugodt vagyok és vidám. Ó, drága Anyám, milyen hatalmas vagy a Fiaddal együtt! Szabadítsatok meg minden lelket a földi pokoltól!⁽¹⁾ Szentséges, Szeplőtelen Szívek, utánatok sóvárog a lelkünk, és jól tudjuk, milyen forrón szerettek bennünket! Ó, az önzetlen szeretet tökéletes köteléke! Ó, mézédes édesség!
Este hat órakor, miközben a Szent Rózsafüzért imádkozom, a távolból angyali éneket hallok. Figyelni kezdek.
Később - még soha nem volt ilyen megrázó a látvány - egy nagy, ragyogó Ostya jelenik meg előttem, számtalan sugár indul belőle, melyek bevilágítják az egész szobát. Megszólal egy hang. Megismerem, a Mesteré:
„Ma az Oltáriszentségről szól majd a tanításom. Megáldalak, kedves lelkem, drága szolgám, ki oly hűségesen szolgálsz, valahányszor rejtélyes és tiszta lepelben megjelenek előttetek. Népem leánya, most egészen közelről láthatod, amit meg akartam mutatni neked. (Láttam, ahogy egy pap a hívők előtt a magasba emeli az Oltári-szentséget.)
Íme, a Szentmise legfényesebb pillanata, a legnagyobb, Békülést hozó Áldozat! Ki érti igazán, milyen végtelen csoda ez? Ő, az Eukarisztia maga a Nap, a Szent Szív, a Kegyelem! Ő az Én tanúbizonyságom. Ő bizonyítja, hogy igaz, amit mondtam: „mindörökké veletek leszek”.⁽²⁾ Ebben az édes Hajlékban lakozom, melyet Szeretetből gyúrtak, és amelyet az Isten emberszeretete öntött formába.
Nincs ennél nagyobb csoda a földön! Kicsinységében benne rejlik minden Nagyságom! A papjaim - akik által a Szentlélek szétárad köztetek - a Szent Kehellyel együtt a „Minden”-t nyújtják át, így vesztek ti is részt Passiómban, és lassanként ti is átváltoztok kis gyermek-Ostyákká.
Ó, pásztoraim, a levegő fekete angyalai el akarják pusztítani ezt a csodát, a Szeretet és az Üdvösség csodáját, azt akarják, hogy hamuvá váljon, mert tisztában vannak nagyságával. De megértik ezt a pásztoraim? Igen, néhányan igen, de túl kevesen vannak!
Az Eukarisztia: tűz, melyben lényem örökké él, és soha nem alszik el megszentelő Szent Lelkem. Ez teszi Egyházamat századokon át tévedhetetlenné és győzedelmessé. Ennek a végtelen Napnak az Ereje és Könyörületessége ébreszti még fel Engem a világ bűnein, és Miatta ajándékozlak meg benneteket bűnbánattal. Miért nem hatja meg többé az embereket ez a csoda, és a folyton megújuló szenvedés? Ismétlem, leányom, nincs még egy áldozat, mely kibékíthetne Istent és embert!”
D. „Te vagy az Én Uram és Istenem. Dicsőség szálljon Reád, Mindenható, Szentek Szentje! Mennyire szeretlek, Jézus Eukarisztia!”
J. „Ez az Erő hívott életre téged, Debórám, és az Én fájdalmam üdvözít téged is, mint az összes többi lelket. Minden Szentmisén egyesével moslak le benneteket, miután mindenkit megváltottam. Ó bárányaim, báránykáim, ne fussatok el az elől, aki úgy szeret titeket, ne essetek kétségbe! Benneteket, akik hisztek és az Én Testemmel táplálkoztok, soha nem hagy el a Reménység! Boldogok, akik értik Anyám örömét, aki minden áldozásnál ott áll a pap mellett, és gyermekeként óvja, támogatja abban a szent megtisztulásban, mely szolgám által - az Én kegyelmemből - valósul meg népemben. Az a teremtmény, mely hagyta⁽³⁾, hogy betakarja az Istenség, azért tehette, mert részese volt a Szeretet Isteni Megnyilvánulásának.
Köszönöm, Atyám, köszönöm, hogy rajtam, Egyszülöt­teden és a Tiszta Galambon, Márián keresztül kinyilvání­tod Szeretetedet...! Azt akarom, hogy így mondjatok kö­szönetet az Atyának, és kérjétek: adjon erős lelket azoknak, akik Nekem szentelték életüket. Hozzátok pedig, hű szolgáim, hozzátok szól fájdalomkiáltásom: imádkozzatok ezekért a papokért, hogy újra higgyenek hivatásuk erejében, hogy idézzék fel magukban édes elhívásuk pillanatát, újra hallják meg lépteimet, és érezzék szívükben azt a boldogságot, mellyel simogatásom betölti a lelkeket. Leányom, te vagy az Én áldozati bárányom. Fel kell áldoznod magad a föld minden papjáért, és húsod­ban kell érezned a visszautasítás fájdalmát, amikor ők eltávolodnak tanításomtól, és - és bár az Egyházamban maradnak - elszakadnak az Én Lelkemtől. A kárhozat urát követik, aki közönyössé teszi őket az Oltáriszentség iránt, melyet ezzel a magatartással olykor megszentségtelenítenek⁽⁴⁾.
De Én Szeretet vagyok, leányom. Isten is Szeretet, és ez a Szeretet nagyobb és erősebb, mint az emberi értet­lenség és árulás. Kedves ifjú leányom, Én annyira szeretem az Egyházamat, hogy hajlandó vagyok nap, mint nap meghalni érte.
Áldozatoddal hozd közelebb hozzám követeimet, szorítsd őket Szent Anyám szívéhez, aki ezekben az időkben úgy jelenik meg előttetek, mint az Örök Áldozat, és a Béke Örök Olajfájának Anyja, aki olajat oszt szét közöttetek, mely a legtöbb Szentség gyógyerejű alapja. Hamarosan mindannyian meglátjátok majd az Eukarisztiám jeleit. Azon a napon, amelyet megjelöltem, minden szentségtartóból és minden felszentelt kézből Isteni Ostyák emelkednek majd az Égbe, a legtisztább, legfenségesebb Szentség dicsőségére!
Most már pihenj, áldott gyermekem! Később folytatjuk.” (Tényleg legalább olyan fáradt vagyok, mint amilyen boldog.)
J. „Az Oltáriszentség békítő ereje szól hozzád...az Én Békém...” (19.45)
D. „Igen, jövök, Uram! (Éppen befejeztem a vacsorát.) Milyen boldog vagyok, hogy mindig itt vagy Velem, most is, amikor esik: ilyenkor még közelebb erezlek magamhoz. (Szakadt az eső.)
J „Megáldom az egész földet! (Ekkor a Szent Szüzet látom, aki kezében tartja a Földet, és átadja Fiának. Az Úr Itáliát és Rómát külön is megáldja...) Leányom, Én vagyok a meggyalázott Szeretet!”
D. „Úgy érted, Eukarisztikus Szeretet?”
J. „Igen, erről szeretnék beszélni neked, a kézbe Áldozásról.”
D. „Nagyon örülök neki. Uram, sok pap azt állítja, hogy a nyelv tisztátalanabb a kéznél, ezért...”
J. „Akkor sületlenségeket beszélnek.
Leányom, amikor Én, a Szentséges belépek testetek­be, mindeneteket megszentelem, de nem tűrök ellent­mondást abban, hogy melyik a legszentebb testrészetek, és melyikkel fogadjatok Engem. Mindenekelőtt meg aka­rom értetni az emberekkel, hogy gyűlölöm, ha állandóan megváltoztatják előírásaimat⁽⁵⁾. Bár egy időben tanítványaim Szent Testemet úgy vették magukhoz, hogy megtörték a kenyeret, ma nem ez a kívánságom. Hányszor kellett Pál apostolnak változtatnia a liturgián, mert folyton meggyalázták az Oltáriszentséget! Ő megpróbált mindent a lehető legnagyobb tisztelettel és áhítattal végrehajtani, mert jól tudta, micsoda Nagyság az, melyből az ember az Áldozás során részesül.
Ma az embernek sokkal csavarosabb az észjárása, és a Gonosz már nem tudja, mit találjon ki, hogyan támadja meg a Szentséget.
A legfőbb fegyvere: megpróbálja mindenben az ártatlanság, a tisztaság látszatát kelteni. Vegyétek észre, milyen ravasz! Nem tudjátok többé megkülönböztetni a végtelent és a szakadékot. Mennyi gyalázatot kell elszenvednem, mert a papjaim a kézbe áldozással lehetővé tették, hogy meglopjanak Engem! Hányszor áldoztak fel a gonosznak ezekkel az engedményekkel! A Sátán megrostálja az embereket, és jól kifürkészi a szíveket, hogy a saját tervei szerint alakíthassa őket, és végül elpusztíthassa a Szentséggé lett Szeretetet. Meg kell állítani ezt a halálos láncolatot!
A pap kezéből fogadjatok Engem kellő tisztelettel közvetlenül a szátokba, eközben tanúsítsatok alázatot, ahogy kell, majd méltóképpen üdvözöljetek szí­vetekben! Veletek akarok lenni, de ne feledjétek, hogy nem vagyok egy közületek! Én a megtestesült Isten vagyok, és nem egy ember, aki Istennek vallotta magát. Jusson eszetekbe, hogy sokan az életüket is odaadták Értem, az elérhetetlen, felfoghatatlan Oltáriszentségért.
Ha így folytatjátok(⁶⁾, elkerülhetetlen, hogy az ellenség megnyerjen néhány csatát. Ráadásul az idő⁽⁷⁾, sőt az Enyéim is azt hangoztatják: „Ez az egész nem fontos!”. És újabb megaláztatásokat kell majd elszenvednem.
Így még több vigasztalót keresek majd. Van rá mód, hogy megállítsuk a Vadállatot. És Én, a Szent Szív megengedem, hogy felismerjétek és alkalmazzátok ezt az Én Di­csőségemért, mely hamarosan betölti majd az egész földkerekséget. Legalább te, kedvesem, tedd azt, amit mondok!
Még visszatérek erre a témára, mert bízom benne, hogy akad még a földön olyan ember, aki él! Figyelj, és vidd is be a gyakorlatba azt, amire kértelek!”


⁽¹⁾ attól, hogy állandóan bűnben élnek
⁽²⁾ Mt 28,20; l Kor 11,23
⁽³⁾ engedelmeskedni akart Isten Akaratának
⁽⁴⁾ Figyelem: nem a szent jellegétől megfosztani, csupán meggyalázni!
⁽⁵⁾ melyeket az Én áldásom szentelt meg
⁽⁶⁾ ha továbbra sem tisztelitek az Eukarisztiát
⁽⁷⁾ a társadalom, amelyben éltek

1995. november 28. 9.35

J. „Gyerünk, leányom, ülj le, és írj! Itt az ideje az Oltáriszentség, az Én valódi Testem, az Én igazi Húsom dicsőségének!”
D. „Itt vagyok, Uram! Miről beszélünk ma az Eukarisz-tiával kapcsolatban?”
J. „Arról a tiszteletről, mellyel fogadnotok kell Engem, amikor az Úr Asztalához járultok.
-   először is: azt akarom, hogy előbb tisztítsátok meg szíveteket a bűntől, ez pedig csak a Gyónás Szentségével lehetséges. Komolyan meg kell bánnotok minden eddigi és jövőbeli vétket, azzal a szándékkal, hogy nem teszitek többé, és végül át kell éreznetek, hogy Könyörületességem megbocsátott nektek.
-   másodszor: bensőséges imával szólítsatok meg, mielőtt részt kívántok venni a szeretetteljes Áldozásban, hogy meggyógyuljon a lelketek.
-   harmadszor: fogadjatok Engem térdre borulva, mindenképpen térdeljetek le Előttem!”
D. „De Uram, egyszer én is letérdeltem a manduriai passzionistáknál⁽⁵⁵⁾ és az áldoztató pap úgy elkezdett kiabálni, mintha megégette volna magát.”
J. „Igen, éppen erről van szó: Sátán az, aki ilyenkor elszabadul, mivel ő maga adott hasonló tanácsokat az embereknek, hogy lerombolhassa a Szentségek Szentségét⁽⁵⁶⁾. Én mondom neked, hogy közületek senki nem fogadhatja állva az Isteni Fenséget, legalább meg kell hajtanotok térdeteket annak jeléül, hogy Királyotokként és Megváltótokként tiszteltek Engem. Ha más nem, te mutass példát, ahogy egy jó tanítványhoz illik!”
D. „De Uram, soha nem fogadják majd el!”
J. „Nem számít, mondd azt nekik, hogy „Én Vagyok”⁽⁵⁷⁾! Mondd meg, hogy csak Ő tudja, hová vezethet ez az engedetlenség. Én vagyok a Szent Orvos, aki Szent Kezeivel gyógyít, de ti ne a kezetekbe fogadjátok a Kincset! Megmondtam: „Én vagyok a Mennyből alászálló Élő Kenyér”⁽⁵⁸⁾. És nem azt mondtam: „Én vagyok a földi aratás kenyere”.
Én a Lelki Kenyér vagyok, és azt akarom, hogy úgy fogadjatok, ahogyan anyámat látjátok a szentképeken: imára kulcsolt kézzel!
Egy angyal sem merne állva fogadni Engem! Ti meg többre tartjátok magatokat az angyaloknál? Nem, gyermekeim, a legmagasztosabb ima, amelyet nekem ajánlhattok, az, ha szerényen viselkedtek, és leborultok Szent Oltárom előtt.
Nem tűröm már sokáig ezeket a méltánytalanságokat, túl nagy a rendetlenség a Házamban! De az elkövetkező napokban számtalan égi jelet mutatok, és végtelen sok csodát teszek majd, hogy megértsétek, milyen igazságtalanok vagytok! Sok lélekkel megismétlem majd a Kenyér Csodáját⁽⁵⁹⁾. Megtapasztalhatjátok a Kenyér mindenható­ságát.”
D. „Ó, Uram, mennyire szeretném, ha én is a Te Kezedből kaphatnám ezt a Kenyeret!”
J. „Teljes szívedből kívánod, az ima és az engesztelés szellemében?”
D. „Igen.”
J. ,Akkor készülj, és szólj mindenkinek, hogy hamarosan, nyilvános Jelenésed során ismét megteszem ezt a csodát, de ne felejtsd el jól kinyújtani a nyelved, hogy mindenki láthassa. Az egész föld részesülni fog majd belőle. Segíts megmenteni a bűnösöket!
De most mondj köszönetet irgalmas Atyádnak. Mondd utánam:

Atyáin, köszönöm minden jótéteményedet,

örökké Téged illet minden dicsőség és tisztelet.

Ámen.

Megáldalak. Az „Én Vagyok” szólt hozzád.”


⁽⁵⁵⁾    a XVIII. században San Paolo della Croce által alapított rend, mely­nek célja a Passió tiszteletének terjesztése (a fordító megj.)
⁽⁵⁶⁾    a pap valószínűleg csak egy előírást követ, de maga az előírás is ellenére lehet a Magasságosnak
⁽⁵⁷⁾    2Móz3,14
⁽⁵⁸⁾    jn6,51
⁽⁵⁹⁾    Az Eukarisztikus Csodára utal, mely Debóra nyelvén több alkalommal is végbement /1995. december 23.: Körülbelül hetvenen voltak jelen, és mind tanúsítot­ták, hogy látták az Ostyát, ahogy a levegőből leereszke­dett Debóra szájába. (Jézus fenti ígérete valóra vált./


1995. november 29.

"Szóval, légy bátor: az Én Szűz Anyám, a ti Anyuká­tok megtanítja majd nektek, hogyan éljétek át a fáj­dalmat a Lélek örömében. Senki más nem lenne méltóbb arra, hogy „Társmegváltónak” nevezzék: Ő az, aki Velem együtt Megváltja majd a világot! Elmél­kedjetek szavaimon!"

Medjugorjei üzenetek 1995. november

1995. november 25.
„Drága gyermekek! Ma arra hívlak benneteket, hogy kezdjétek el újra Istent szeretni elsőként, aki mindnyájatokat megszabadított és megváltott; azután pedig szeressétek a körülöttetek élő testvéreiteket. Szeretet nélkül gyermekeim, nem növekedhettek a szentségben, és nem vihettek végbe jócselekedeteket. Ezért, gyermekeim, imádkozzatok, imádkozzatok szüntelenül, hogy Isten felfedje nektek szeretetét. Mindnyájatokat meghívtalak, hogy egyesüljetek velem és szeressetek. Ma is veletek vagyok, és hívlak benneteket, hogy fedezzétek fel a szeretetet szívetekben és családotokban. Szeretnetek kell ahhoz, hogy Isten szívetekben lakjon. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra!”

A GŐG

AZ ARSI SZENT PLÉBÁNOS, VIANNEY SZENT JÁNOS (1786-1859)

KATEKÉZISE

A gőg az az undorító bűn, ami az angyalokat a mennyországból kiűzte és a pokolba taszította. Ez a bűn a világ kezdete óta létezik. Figyeljétek meg gyermekeim, hogy a gőg által többféleképpen vétkezünk. Lehet valaki például dölyfös az öltözködésében, a beszédjében, az ülésében, magában abban is, ahogyan jár. Akadnak emberek, akik az utcán páva módjára lépdelnek, szinte felszólítva a körülöttük levő világot: „Nézzétek, milyen nagy vagyok, milyen peckesen, szépen tudok masírozni.” Megint mások szünet nélkül ismétlik, ha valami jótettet hajtottak végre, ha azonban valami hibát követnek el, kétségbeesnek arra a gondolatra, milyen rossz véleménnyel lehetnek róluk most az emberek. Más emberek bosszankodnak azon, ha ismerőseik közül valaki szegényes társaságban pillantja meg őket: ezek az emberek mindig a gazdagok társaságát keresik. Ha egyszer e világ nagyjai közül valaki fogadja őket, nem szűnnek meg dicsekedni ezzel, és felfuvalkodottá válnak. Megint mások a beszédükben dölyfösek. Mindig alaposan megfontolják, hogy mit akarnak mondani. Gondosan keresik a szép szavakat, és ha valamit mégis rosszul fejeznek ki, mérgesek lesznek, mert attól félnek, hogy kinevetik őket. Oh, gyermekeim, az alázatos lélek nem ilyen. Egy alázatos léleknek nem számít, hogy kinevetik vagy nagyra becsülik, dicsérik vagy korholják, figyelnek rá vagy nem törődnek vele, mert mindez hidegen hagyja öt.

Gyermekeim, ha tudni akarjátok, hogy valaki gőgös-e vagy sem, figyeljetek a beszédére. A gőgös ember mindig magához ragadja a szót. Folyton csak magáról akar beszélni, mindig mindent jobban tud, mint mások. Mindig ő az egyetlen, aki helyesen cselekszik. Egyfolytában kritizálja mások tetteit, miközben azt reméli, hogy a sajátjait agyon dicsérheti. Gyermekeim, olyan emberek is akadnak, akik azért adnak sok alamizsnát, hogy a figyelmet felhívják magukra. Ez nem jó! Ezek az emberek nem fognak jutalmat kapni jótetteikért. Ellenkezőleg, alamizsnájuk bűnükké válik.

Az ember minden tettét gőggel, mintha az csak só lenne, fűszerezi meg. Szeretjük, ha jó tetteinket ismertté tehetjük. Boldoggá tesz bennünket, ha mások felfigyelnek erényeinkre. És szomorúak leszünk, ha észreveszik hibáinkat. Sokaknál megfigyeltem ezt. Ha ezekre az emberekre valaki valamilyen megjegyzést tesz, ez az észrevétel kínozza és elégedetlenné teszi őket. A szentek nem voltak ilyenek. Nekik az fájt, ha valaki észrevette erényeiket, és akkor voltak elégedettek, ha az emberek a tökéletlenségüket látták.

    A dölyfös ember azt gondolja, hogy minden, amit tesz, tökéletes. Mindenki fölött, kivel dolga akad, uralkodni akar. Azt akarja, hogy mindig neki legyen igaza. Úgy gondolja, hogy mindent jobban megért, mint a többiek. Ilyennek nem szabad lenni. Az alázatos és jól értesült ember megmondja a véleményét, ha azt megkérdezik tőle, egészen egyszerűen, és csak azután, hogy másokat szóhoz hagyott jutni. Akár igaza van, akár nem, nem beszél többet.

    Gonzaga Szent Alajos például, még amikor iskolába járt sem próbálta kimenteni magát, ha szemrehányást tettek neki. Megmondta a véleményét, de nem törődött azzal, mit gondolnak mások. Beismerte, ha tévedett, de ha mégis neki volt igaza, csak ennyit mondott: „Különben gyakran nincsen igazam.”

Gyermekeim, a szentek annyira meghaltak a maguk és a világ számára, hogy nagyon keveset törődtek azzal, mások mit tartanak véleményükről. A világban azt tartják a szentekről: „Ó, a szentek mind együgyű, jámbor emberek voltak!” Igen, a szentek valóban sokszor együgyűek voltak az evilági dolgokban, de a természetfeletti dolgokat tökéletesen megértették. Érzéketlenek voltak a világ dolgai iránt, ez természetes: hiszen annyira lényegtelennek tartották őket, hogy semmilyen figyelmet nem szenteltek nekik.

(Ursprung und Ziel, November 1995)