1962. május
Amióta az Úr Jézus jóságos, szelíd szavait távol tartja tőlem, azóta csend van közöttünk, vagyis csak egyoldalú a beszélgetés...
Gyermekeim vásárolni küldtek. Az ebéd végeztével elindultam, s ahogy a kapun kiléptem, átnéztem, mit kell vásárolnom. Ő közben így szólt:
"Nem zavarok?"
Oly kimondhatatlan gyengéd figyelmességgel közeledett, hogy könnyeimet nem tudtam visszafojtani. Kedvenc szavait suttogtam Feléje: "Soha meg nem szűnő szomjúsággal vágyódom Utánad." Közben csendesen mentünk, több szó nem esett köztünk. Meghatódtam határtalan szelíd figyelmességén: Imádott Jézusom, bárcsak én is így tudnék Feléd közeledni!
Ezzel a vággyal megérkeztem vásárlásom színhelyére. Ő ott félrevonult. Úgy fájt ez nekem! Ő, az Istenember ily kimondhatatlan gyengédséggel és megértéssel van irántam. Hazajövet újra így szólt:
"Mást nem akarsz mondani Nekem?"
Édes Jézusom, szavaidat imádkozom vissza Hozzád: " Te vagy az én Szemem fénye!" Hosszú időn át, most, hogy újra megszólalt, nagy öröm tölti el bensőmet. A lelki szárazság igen hosszú volt, és nyomorúságom nagyon a földhöz lapított. Szívesen viselem, hiszen Ő mondta, hogy lelkem érdekében teszi.
Egyik nap már korán reggel kezdett az Úr Jézus nagy szomorúsággal panaszkodni:
"Leányom, sok önmegtagadást kérek tőled, hogy sok kegyelmet adhassak helyette. Szüntelenül lobogjon benned az áldozat, imádság, önmegtagadás szelleme. Tudj hallgatni szünet nélkül, mert Isten szava csak így fog szólni tovább is benned. Tudj hallgatni, és ne dicsérd magad lelki életed a hallgatásban, verjen gyökeret. Hallgatással engesztelj mások üres, tartalmatlan szavaiért. Engesztelj mások bizalmatlan tartózkodásáért. És közben önmagadban is fokozd az Irántam való hűséget és bizalmat. Ó, ha tudnátok, mennyire fáj Isteni Szívemnek, ha mellőztök, és sokan egészen kizárnak szívükből! Minden reggel hozd Hozzám áldozataid felajánlását. Tedd szentségházam ajtaja elé, és az Én szeretetemből lángot fog. Nehogy napközben kialudjék áldozataid lángja! Légy azon, hogy sok ilyen áldozatos lélek szeretete lobogjon Felém, hogy Általam a Mennyei Atya irgalmát leesdjétek."
Közben elárasított határtalan szeretetével. Még tovább is beszélt hozzám:
"Leánykám, tudod, milyen a lelkek utáni szeretetem? Én minden lélekhez így szólnék, ha ők befogadnák, és menedéket adnának Nekem."
Ó, Uram, Te adtál előbb menedéket nekem, és ezért örök hálával tartozom Neked, melyet úgysem tudok méltóképpen leróni.
"Ezt nem is kívánom tőled, és senkitől sem. De hogy megkíséreljétek, ez igazán jólesne."
Ma reggel még sok mindent mondott és kérdezett. Én rácsodálkoztam, mert előző napi álmommal kapcsolatban is kérdezett és mondott több mindent.
" Tudod-e, hogy mi az a fekete korong? Az a Magyarok Nagyasszonya országa. A fehér felhőben az Én Édesanyám volt és az Őhozzá közeleső személy az Én fiam, kinek szíve Hozzám van nőve. Megtesz Értem mindent." (az atya)
Hogy ki az, azt nem mondta, és én is elfelejtettem megkérdezni. Közben az Úr átadta a szót a Szent Szűznek. Tette ezt olyan nagy tisztelettel és áhítattal, hogy a szívem erősen dobogni kezdett hallatára. Most a Szűzanya ismételte el az Úr előbb mondott szavait az Ő kedves fiáról. Utána ismét az Úr Jézus szólt:
" Tudod-e, mit jelent a korongon a sűrű feketeség? Ez a hét főbűn. Ez a korong hét lemezből van összerakva, és úgy van elfedve egyenként, de mégis úgy látszik, mintha eggyé lenne olvasztva. A legfelső a bujaság. Ez igen vékony és erős, de hajlítható lemez, melyet el kell onnan hajlítani. Ezt sok áldozatos imádság teszi hajlíthatóvá. Utána következik a másik, ez a jóra való restség. Ezt nem lehet elhajlítani. Ez olyan fekete fémből van, mely törik, és csak apró szilánkokra törve, rettentő nagy fáradsággal lehet egy-egy porszemnyit lekoptatni belőle. De félni nem kell, Én veletek leszek a nagy munkánál. De vigyázzatok, mert a gonosz sem marad tétlenül és csak a szünet nélküli törekvés az, mely lekoptatja a jóra való restséget, a kemény korongot."
És újra a Szent Szűznek adta át a szót. A Szent Szűz hangja határtalanul biztató volt és egyben könyörgő is:
"Tekintsetek már Rám, és vegyétek igénybe közbenjáró segítségemet! Én akarok és tudok is segíteni, csak már látnám a jóakaratot és szorgalmas elindulástokat! Ne halogassátok! Igen sok időt elvesztegettek. A gonosz sokkal, több eredménnyel és szorgalommal dolgozik, mint ti. Úgy fáj ez Nekem!
Kármelita kislányom! Hozzád hajolok, és anyai szeretetemmel simogatlak, megóvlak minden lelki veszedelemtől. Ne félj a gonosztól, ki állandóan ott settenkedik körülötted. Én letiportam, s nincs mitől félned. Rejtőzz palástom mögé, és illesd csókjaiddal szent ruhámat , amelyet viselsz. "
A Szent Szűz szavai után az Úr Jézus mondott még több mindent, de sajnos, nem tudok sok mindent leírni belőle. A szentáldozás után mélységes hálával megköszöntem a sok kegyelmet, és bocsánatát kértem, hogy olyan sokszor fogadtam Őt méltatlanul a szívembe. Azokért is engeszteltem, akik most is méltatlanul fogadják be Őt. Az Úr Jézus bánkódásomra, és engesztelésemre bőséges panaszkodásba kezdett.
Csak úgy ömlöttek panaszos szavai:
"Leánykám, ha a szülő új ruhát vesz gyermekének, megköszönteti vele, és lelkére köti, hogy vigyázzon rá, mert nehezen tudta megszerezni. Mennyei Atyám is új ruhát adott a szent keresztségben, a megszentelő kegyelem csodás szépségű ruháját. És ti mégsem vigyáztok rá! Van-e szülő, ki többet szenvedett, mint Én azért, hogy a megszentelő kegyelem ruhája újra tisztítható legyen! Rendeltem a szentgyónást, és ti mégsem veszitek igénybe. Azért izzadtam vért. Azért koronáztak tövissel. Önként feküdtem Szent Keresztem áldott fájára. A kínok kínját szenvedtem, és utána elrejtőztem jelentéktelen külső alá, szerénységgel, hogy megközelíthető legyek számotokra és hogy ne féljetek Tőlem. Mint fehér pólyába takart kisgyermek, úgy rejtőztem a Szentostyába. És ha szívetekbe térek, vigyázzatok, ne legyen lelketek ruháját semmi szenny, sem szakadás, sem folt. Mert van-e szülő, ki többet szenved gyermeke ruhája megszerzéséért?
Sokan meg sem köszönik illendően. Mindennap ugyanazokat a közömbös szavakat mondják csak el, érzés nélkül, oda sem figyelnek, gondolatuk máshol kószál. És így jönnek mindennap, és így megy az évről évre. Nem gondolnak arra, hogy Én Ember is vagyok, és úgy kell Hozzám szólni, csak egyszerű emberi szavakkal. Nem kell a két lépés távolság illemszabályt megtartani, hisz a szívükbe fogadtak.
Tehát ne hagyjatok ott egyedül, Szívem szeretetre és bizalomra vágyik. Én kérlek, hogy szóljatok Hozzám, hogy alkalmam legyen szavaitokat kegyelmeim teljességével megválaszolni.
Leánykám, ahol csak teheted, hozd a lelkeket közelebb Hozzám!"
1962. május 24.
Könnyekig meghat, ha Eléje borulok, mint kisgyermek elé. Ő lélekben felém, nyújtotta két kis kezét, és így szólt:
"Csókold meg azok helyett is, akiknek hiába nyújtom!"
Elhalmoztam Őt lelkem minden vágyódásával, és megkérdeztem: Van-e olyan, aki felé nyújtod, és nem törődik Veled?
"Sajnos van! Csak azt sajnálom, hogy ezek előtt szigorú bíróként kell majd felemelnem kezemet."
Ma így szólt hozzám:
"Engesztelj azok helyett is, akik Nekem szentelt lelkek és mégsem törődnek Velem. Akiket Szívemen melengettem, elhalmoztam drága kincseimmel, és ők ott hagyják porosodni lelkük mélyén. Pedig ha a bűnbánat szentsége által megfényesítenék, ismét rajtuk ragyogna kegyelmeim fényessége. De őket ez nem érdekli, ők csak a világ tarkaságain szórakoznak. Aki nem gyűjt Velem, az szétszór."
Megkért az édes Üdvözítő, hogy elmélkedjem át Vele az Ő örök óhajtásait. Ez hosszú időn át tartott. Az imádságot átelmélkedte velem. Kár, hogy nem tudom leírni, mert ez csak úgy átment énem tudatába. Annyira behatolt bensőmbe és eggyé olvadt vele, hogy nem lehet szavakkal kifejezni. Időre vállalt munkám volt, s akkor láttam meglepetten, hogy sietnem kell. Ő még hozzám szólt:
"Ugye, azért együtt maradunk?"
Nem válunk el soha, hisz ki sem bírnánk egymás nélkül!
Ezek a szavak oly egyszerre hangzottak lelkemben, hogy szinte nem is tudom, Ő mondta-e előbb vagy én.
Amióta az Úr Jézus jóságos, szelíd szavait távol tartja tőlem, azóta csend van közöttünk, vagyis csak egyoldalú a beszélgetés...
Gyermekeim vásárolni küldtek. Az ebéd végeztével elindultam, s ahogy a kapun kiléptem, átnéztem, mit kell vásárolnom. Ő közben így szólt:
"Nem zavarok?"
Oly kimondhatatlan gyengéd figyelmességgel közeledett, hogy könnyeimet nem tudtam visszafojtani. Kedvenc szavait suttogtam Feléje: "Soha meg nem szűnő szomjúsággal vágyódom Utánad." Közben csendesen mentünk, több szó nem esett köztünk. Meghatódtam határtalan szelíd figyelmességén: Imádott Jézusom, bárcsak én is így tudnék Feléd közeledni!
Ezzel a vággyal megérkeztem vásárlásom színhelyére. Ő ott félrevonult. Úgy fájt ez nekem! Ő, az Istenember ily kimondhatatlan gyengédséggel és megértéssel van irántam. Hazajövet újra így szólt:
"Mást nem akarsz mondani Nekem?"
Édes Jézusom, szavaidat imádkozom vissza Hozzád: " Te vagy az én Szemem fénye!" Hosszú időn át, most, hogy újra megszólalt, nagy öröm tölti el bensőmet. A lelki szárazság igen hosszú volt, és nyomorúságom nagyon a földhöz lapított. Szívesen viselem, hiszen Ő mondta, hogy lelkem érdekében teszi.
Egyik nap már korán reggel kezdett az Úr Jézus nagy szomorúsággal panaszkodni:
"Leányom, sok önmegtagadást kérek tőled, hogy sok kegyelmet adhassak helyette. Szüntelenül lobogjon benned az áldozat, imádság, önmegtagadás szelleme. Tudj hallgatni szünet nélkül, mert Isten szava csak így fog szólni tovább is benned. Tudj hallgatni, és ne dicsérd magad lelki életed a hallgatásban, verjen gyökeret. Hallgatással engesztelj mások üres, tartalmatlan szavaiért. Engesztelj mások bizalmatlan tartózkodásáért. És közben önmagadban is fokozd az Irántam való hűséget és bizalmat. Ó, ha tudnátok, mennyire fáj Isteni Szívemnek, ha mellőztök, és sokan egészen kizárnak szívükből! Minden reggel hozd Hozzám áldozataid felajánlását. Tedd szentségházam ajtaja elé, és az Én szeretetemből lángot fog. Nehogy napközben kialudjék áldozataid lángja! Légy azon, hogy sok ilyen áldozatos lélek szeretete lobogjon Felém, hogy Általam a Mennyei Atya irgalmát leesdjétek."
Közben elárasított határtalan szeretetével. Még tovább is beszélt hozzám:
"Leánykám, tudod, milyen a lelkek utáni szeretetem? Én minden lélekhez így szólnék, ha ők befogadnák, és menedéket adnának Nekem."
Ó, Uram, Te adtál előbb menedéket nekem, és ezért örök hálával tartozom Neked, melyet úgysem tudok méltóképpen leróni.
"Ezt nem is kívánom tőled, és senkitől sem. De hogy megkíséreljétek, ez igazán jólesne."
Ma reggel még sok mindent mondott és kérdezett. Én rácsodálkoztam, mert előző napi álmommal kapcsolatban is kérdezett és mondott több mindent.
" Tudod-e, hogy mi az a fekete korong? Az a Magyarok Nagyasszonya országa. A fehér felhőben az Én Édesanyám volt és az Őhozzá közeleső személy az Én fiam, kinek szíve Hozzám van nőve. Megtesz Értem mindent." (az atya)
Hogy ki az, azt nem mondta, és én is elfelejtettem megkérdezni. Közben az Úr átadta a szót a Szent Szűznek. Tette ezt olyan nagy tisztelettel és áhítattal, hogy a szívem erősen dobogni kezdett hallatára. Most a Szűzanya ismételte el az Úr előbb mondott szavait az Ő kedves fiáról. Utána ismét az Úr Jézus szólt:
" Tudod-e, mit jelent a korongon a sűrű feketeség? Ez a hét főbűn. Ez a korong hét lemezből van összerakva, és úgy van elfedve egyenként, de mégis úgy látszik, mintha eggyé lenne olvasztva. A legfelső a bujaság. Ez igen vékony és erős, de hajlítható lemez, melyet el kell onnan hajlítani. Ezt sok áldozatos imádság teszi hajlíthatóvá. Utána következik a másik, ez a jóra való restség. Ezt nem lehet elhajlítani. Ez olyan fekete fémből van, mely törik, és csak apró szilánkokra törve, rettentő nagy fáradsággal lehet egy-egy porszemnyit lekoptatni belőle. De félni nem kell, Én veletek leszek a nagy munkánál. De vigyázzatok, mert a gonosz sem marad tétlenül és csak a szünet nélküli törekvés az, mely lekoptatja a jóra való restséget, a kemény korongot."
És újra a Szent Szűznek adta át a szót. A Szent Szűz hangja határtalanul biztató volt és egyben könyörgő is:
"Tekintsetek már Rám, és vegyétek igénybe közbenjáró segítségemet! Én akarok és tudok is segíteni, csak már látnám a jóakaratot és szorgalmas elindulástokat! Ne halogassátok! Igen sok időt elvesztegettek. A gonosz sokkal, több eredménnyel és szorgalommal dolgozik, mint ti. Úgy fáj ez Nekem!
Kármelita kislányom! Hozzád hajolok, és anyai szeretetemmel simogatlak, megóvlak minden lelki veszedelemtől. Ne félj a gonosztól, ki állandóan ott settenkedik körülötted. Én letiportam, s nincs mitől félned. Rejtőzz palástom mögé, és illesd csókjaiddal szent ruhámat , amelyet viselsz. "
A Szent Szűz szavai után az Úr Jézus mondott még több mindent, de sajnos, nem tudok sok mindent leírni belőle. A szentáldozás után mélységes hálával megköszöntem a sok kegyelmet, és bocsánatát kértem, hogy olyan sokszor fogadtam Őt méltatlanul a szívembe. Azokért is engeszteltem, akik most is méltatlanul fogadják be Őt. Az Úr Jézus bánkódásomra, és engesztelésemre bőséges panaszkodásba kezdett.
Csak úgy ömlöttek panaszos szavai:
"Leánykám, ha a szülő új ruhát vesz gyermekének, megköszönteti vele, és lelkére köti, hogy vigyázzon rá, mert nehezen tudta megszerezni. Mennyei Atyám is új ruhát adott a szent keresztségben, a megszentelő kegyelem csodás szépségű ruháját. És ti mégsem vigyáztok rá! Van-e szülő, ki többet szenvedett, mint Én azért, hogy a megszentelő kegyelem ruhája újra tisztítható legyen! Rendeltem a szentgyónást, és ti mégsem veszitek igénybe. Azért izzadtam vért. Azért koronáztak tövissel. Önként feküdtem Szent Keresztem áldott fájára. A kínok kínját szenvedtem, és utána elrejtőztem jelentéktelen külső alá, szerénységgel, hogy megközelíthető legyek számotokra és hogy ne féljetek Tőlem. Mint fehér pólyába takart kisgyermek, úgy rejtőztem a Szentostyába. És ha szívetekbe térek, vigyázzatok, ne legyen lelketek ruháját semmi szenny, sem szakadás, sem folt. Mert van-e szülő, ki többet szenved gyermeke ruhája megszerzéséért?
Sokan meg sem köszönik illendően. Mindennap ugyanazokat a közömbös szavakat mondják csak el, érzés nélkül, oda sem figyelnek, gondolatuk máshol kószál. És így jönnek mindennap, és így megy az évről évre. Nem gondolnak arra, hogy Én Ember is vagyok, és úgy kell Hozzám szólni, csak egyszerű emberi szavakkal. Nem kell a két lépés távolság illemszabályt megtartani, hisz a szívükbe fogadtak.
Tehát ne hagyjatok ott egyedül, Szívem szeretetre és bizalomra vágyik. Én kérlek, hogy szóljatok Hozzám, hogy alkalmam legyen szavaitokat kegyelmeim teljességével megválaszolni.
Leánykám, ahol csak teheted, hozd a lelkeket közelebb Hozzám!"
1962. május 24.
Könnyekig meghat, ha Eléje borulok, mint kisgyermek elé. Ő lélekben felém, nyújtotta két kis kezét, és így szólt:
"Csókold meg azok helyett is, akiknek hiába nyújtom!"
Elhalmoztam Őt lelkem minden vágyódásával, és megkérdeztem: Van-e olyan, aki felé nyújtod, és nem törődik Veled?
"Sajnos van! Csak azt sajnálom, hogy ezek előtt szigorú bíróként kell majd felemelnem kezemet."
Ma így szólt hozzám:
"Engesztelj azok helyett is, akik Nekem szentelt lelkek és mégsem törődnek Velem. Akiket Szívemen melengettem, elhalmoztam drága kincseimmel, és ők ott hagyják porosodni lelkük mélyén. Pedig ha a bűnbánat szentsége által megfényesítenék, ismét rajtuk ragyogna kegyelmeim fényessége. De őket ez nem érdekli, ők csak a világ tarkaságain szórakoznak. Aki nem gyűjt Velem, az szétszór."
Megkért az édes Üdvözítő, hogy elmélkedjem át Vele az Ő örök óhajtásait. Ez hosszú időn át tartott. Az imádságot átelmélkedte velem. Kár, hogy nem tudom leírni, mert ez csak úgy átment énem tudatába. Annyira behatolt bensőmbe és eggyé olvadt vele, hogy nem lehet szavakkal kifejezni. Időre vállalt munkám volt, s akkor láttam meglepetten, hogy sietnem kell. Ő még hozzám szólt:
"Ugye, azért együtt maradunk?"
Nem válunk el soha, hisz ki sem bírnánk egymás nélkül!
Ezek a szavak oly egyszerre hangzottak lelkemben, hogy szinte nem is tudom, Ő mondta-e előbb vagy én.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése