1962. augusztus 25.
Egy arc jelent meg lelki szemem előtt. Nem tudtam, mi okból. Csak szemléltem csukott és nyitott szemmel is. Közben megéreztem, ez egy papi lélek. Kutatni kezdtem emlékezetemben, hol és mikor láttam, de nem tudtam rájönni. Azután napirendre tértem felette. Néhány nap múlva, egyik délután, mikor lepihentem, egyik leányom abban a szobában a könyveket rendezgette. Egyszer csak elém, tesz egy képet, ránézek: ez az az arc, amelyet néhány nap előtt lelkem szemével láttam. Elolvastam, ki az illető: P. Bíró jezsuita szerzetes volt. Én őt sohasem láttam, nem ismertem, sőt még nevét sem hallottam. Pedig nagy lélek ő. Ezt arról a lapról állapítottam meg, melyet leányom elém tett. E lapon a fényképe is látható volt, az ő aranymondásaival. Köztük ezzel: "És ha annyit szenvedek is, hogy belepusztulok, de szent leszek, mit vesztettem?"
Úgy hatott ez lelkemre, mint egy nagy robbanás. Éppen azokban a napokban igen sok és fárasztó kísértéssel környékezett meg a gonosz.
1962. augusztus 28.
Az Úr Jézus beszélni kezdett:
"A magad akaratából semmit ne cselekedj. Amire Édesanyánk és Én kérünk, azt közöld lelkiatyáddal. Az ő utasítása legyen neked mindig az útmutató. Az ő dolga a többi, te csak alázatosan fogadd el minden szavát, melyek szintén Tőlem valók. Továbbra is lelked legnagyobb alázatosságával égjen, izzon benned a megváltó munkámban való részvétel vágya. Örök boldogságod jutalma nem marad el. Csak Nekem szolgálj minden erőddel."
Egy alkalommal igen nagy vágy fogott el. Sok-sok lelket kívántam Neki. Ahogy így beszélgettem, az Úr Jézus kedvesen szólt hozzám:
"Kármelita kislányom! Most már látom, a nagy missziós munkát rád kell bíznom. Viseld szíveden ügyemet, új beosztásod lesz. Mától kezdve te leszel az egyházközségünk lelkeinek képviselője. Ez nagy feladat. Minden reggel elmondod a reggeli imát az egyházközség nevében is. Az édesapák, édesanyák, az ifjúság, a gondtalan gyermekek, a balga öregek nevében, kik még mindig nem gondolnak életük céljára, kérd reájuk a Szentlélek ajándékait. Bármennyi kegyelmet kérsz számukra, minden kérésedet meghallgatom. Kérd az Atyától az Én nevemben, és ajánld az egyházközséget az Én Szent Sebeim által irgalmába. Engesztelj napközben is az egyházközség hűtlen lelkeiért. Látod, ezért is le kell mondanod magadról egészen. Én kiválasztottalak a ... város engesztelőjévé. Tudod-e mit jelent ez? Szinte papi méltóságot. Végezz értük sok lelki áldozást! A betegekről se feledkezz meg! Vigyázz, egyetlen lélek se kárhozzék el!"
Imádott Jézusom, én kérni fogom számukra, hogy jöjjön el a Te Országod.
Ő tovább folytatta a beszélgetést:
"Leánykám, ezzel a megbízással minden gyermekkori álmodat betetőztem. Ismertelek akkor is, tudom, mindig misszióba vágytál. Tudod, miért nem lehetett ezt előbb megtenni? Mert meg kellett érlelődnöd a családod körében erre a nagy munkára. Ne felejtsd el, a te legnagyobb missziós munkád most is a családod. Nem lehetett ezt előbb rád bíznom, nem akartam, hogy megállj félúton. A te családod a missziós kiindulás. Még ez sem befejezett munka. A papi hivatásokat különösen viseld szíveden!
Tudod, mit mondtam: Amennyit csak kérsz, annyit kapsz. Sokat imádkozz és vezekelj! Ez az igazi kármelita életcélja!"
Ó, Uram! Segíts, hogy akaratomról lemondva csak Neked engedelmeskedjem, mindenben a Te kedvedet keressem. A Te fényességed világítson meg engem és mindazokat, akiket reám bíztál.
Ez a tanítás és beszélgetés igen hosszú volt. Az Úr Jézus még tovább kérlelt:
"Leányom, az est leszálltával kérdezd meg önmagadtól, mit tettél Országom eljöveteléért? Ne légy önmagaddal soha megelégedve, mert a földön ennek nincs helye. Fáradozásod jutalma nem e világból való jutalom. Most azon légy, hogy minél többet fáradozz. A megaláztatást tekintsd mindig a legnagyobb eszköznek, ez mindig bőséges gyümölcsöt hoz munkádra. Keresd és szeresd a megaláztatást! Én is ezt tettem egész életemben. Ha nehéz, menj Édesanyánkhoz, Ő igazán mestere ennek az erénynek. Ő hathatósan megsegít. Öleld magadhoz az erényeket, amihez az Én személyem az erőt adó hatalom. Ne latolgasd magadban, hogy mennyit pihensz. Fáradozásodért bőséges jutalmat Tőlem kapsz. "
1962. augusztus 31.
A Szent Szűz szólt néhány szót:
"Szeretetlángomat a tengerentúlra kell vinni!"
Nem tudom, mi módon történik ez, mert a Szűzanya akkor nem szólt többet erről, csak óvatosságra intett.
A háromórai engesztelő imádásra indultam, és ahogy az oltár elé értem, az ördög kezdett kísérteni. Gondolataimat utálatosságaival kezdte zavarni... Majd a csendes szentórák alatt hízelkedéseivel igyekezett megközelíteni: hogy én nagyon egyoldalú vagyok, az ilyen élet nem embernek való, nem akar rosszat, csak olyan életet éljek, mely emberhez is méltó. Így csak szenteskedő mániásnak fognak nézni. Buta vagyok, mert sem az öltözködés, sem a táplálkozás, sem a szórakozás, sem az emberekkel való érintkezés nem olyan, mint más emberé.
Én csak erőlködtem, hogy az Úr Jézus szenvedéseibe elmerüljek. A gonosz erre nagyon dühös lett. Tehetetlen mérgében beleordította szavait lelkem csendjébe, melyet az Úr csodálatos jelenléte töltött be: "No várj csak!" Szívem megremegett: Imádott Jézusom, szabadíts meg a gonosztól!
Számtalanszor előfordul, hogy meglep és fenyeget, hogy ő tudja ám: én vagyok az, kit az ő megvakítására használnak fel. S én átengedem magam az ő befolyásuknak...
A sok kísértés nagyon kimerít, borzalmas harcokat kell vívnom a Szűzanya Szeretetlángja miatt. Mikor lelkem olyan állapotban van, hogy tisztán érzem: a Szűzanya Szeretetlángja miatt szenvedek, ez még a könnyebb szenvedések egyike. De a legnagyobb szenvedés az, mikor a lelkem teljes sötétségben van és a kételyek gyötrő kínja, nehezedik rám. Ez a belső szorongás okozta szenvedés oly nagy erővel, áraszt el, hogy alig van jártányi erőm.
A gonosz másnap sem hagyott nyugton gyötréseivel. Ahogy az Úrhoz könyörögtem, világosítsa meg értelmemet, hogy lássam az Ő szent akaratát, eközben a Sátán dühe oly mértékben fokozódott, hogy összeborzadtam. Világos nappal volt, és félelmetes jelenléte, ahogy az oltár előtt térdeltem, irtózatos remegéssel töltött el. Újabb gondolattal zavart: "Tudod-e, ez tisztán a te elképzelésed? Ha az ember soha életében nem tudott érdemleges dolgot tenni, akkor arra törekszik, hogy feltűnjön. Nézd a nagy művészeket, tudósokat, a technika vívmányait, ezt mind ember alkotta a saját erejéből. Látod, mivel te ilyesmire képtelen vagy, ez termelte ki gondolataidat, ezeket a zavaros ferdeségeket." Borzalmas kínok ezek! A Szentlélek Mátkája által könyörögtem az Úr Jézushoz, ne hagyjon elveszni, akármilyen nagy bűnös is vagyok. Én nem akarok vétkezni, hogy kerültem mégis bele ebbe a szörnyű bűnbe? ... Kegyetlen szenvedés, mikor a saját gőgöm miatt kell szenvednem. Imádott Jézusom, jóságos Szűzanyám, Nektek ajánlom minden nyomorúságomat, emeljetek fel bűneimből!
Nagy kínnal végeztem el a keresztutat, és miután eltelt a háromórai szentóra, visszatérdeltem az oltárhoz: Imádott Jézusom, félek nagyon!
Borzalmas félelem gyötört még mindig. Az elmém zavaros gondolatai már kezdtek lecsendesedni. Közben az Úr szelíd, leheletszerű, békét adó nyugalma tért vissza lelkembe, és hangját is engedte hallanom:
"Ne félj! Nem engedlek bántani. Ha tehette volna, ízekre szaggatott és porrá zúzott volna csatlósaival közösen. Légy erős, a Szentlélek megerősít téged!"
Ahogy e szavakat hallottam, mint hirtelen fényesség, úgy jutott eszembe, amit a Szűzanya néhány nappal ezelőtt mondott:
"Kis kármelita leányom, most elindulunk, és Szent Józseffel együtt neked is végig kell járnod Betlehem sötét, ködös utcáit. Velünk együtt szállást kell keresned Szeretetlángomnak, mely maga Jézus Krisztus. Akarsz-e Velünk jönni? Mert most indulunk csak el Szeretetlángom továbbadására. Erőt, kegyelmet kapsz Tőlünk."
Ezek után olyan lelki állapotba kerültem, hogy alig volt jártányi erőm. Úgy éreztem, fizikai erőm szinte fölösleges is, csak lelkem ereje hordoz, mellyel, a Szent Szűzzel együtt Betlehem sötét utcáit járom a köves utcákon. Keresünk szállást, de csak elutasítást kapunk mindenhol.
Egy arc jelent meg lelki szemem előtt. Nem tudtam, mi okból. Csak szemléltem csukott és nyitott szemmel is. Közben megéreztem, ez egy papi lélek. Kutatni kezdtem emlékezetemben, hol és mikor láttam, de nem tudtam rájönni. Azután napirendre tértem felette. Néhány nap múlva, egyik délután, mikor lepihentem, egyik leányom abban a szobában a könyveket rendezgette. Egyszer csak elém, tesz egy képet, ránézek: ez az az arc, amelyet néhány nap előtt lelkem szemével láttam. Elolvastam, ki az illető: P. Bíró jezsuita szerzetes volt. Én őt sohasem láttam, nem ismertem, sőt még nevét sem hallottam. Pedig nagy lélek ő. Ezt arról a lapról állapítottam meg, melyet leányom elém tett. E lapon a fényképe is látható volt, az ő aranymondásaival. Köztük ezzel: "És ha annyit szenvedek is, hogy belepusztulok, de szent leszek, mit vesztettem?"
Úgy hatott ez lelkemre, mint egy nagy robbanás. Éppen azokban a napokban igen sok és fárasztó kísértéssel környékezett meg a gonosz.
1962. augusztus 28.
Az Úr Jézus beszélni kezdett:
"A magad akaratából semmit ne cselekedj. Amire Édesanyánk és Én kérünk, azt közöld lelkiatyáddal. Az ő utasítása legyen neked mindig az útmutató. Az ő dolga a többi, te csak alázatosan fogadd el minden szavát, melyek szintén Tőlem valók. Továbbra is lelked legnagyobb alázatosságával égjen, izzon benned a megváltó munkámban való részvétel vágya. Örök boldogságod jutalma nem marad el. Csak Nekem szolgálj minden erőddel."
Egy alkalommal igen nagy vágy fogott el. Sok-sok lelket kívántam Neki. Ahogy így beszélgettem, az Úr Jézus kedvesen szólt hozzám:
"Kármelita kislányom! Most már látom, a nagy missziós munkát rád kell bíznom. Viseld szíveden ügyemet, új beosztásod lesz. Mától kezdve te leszel az egyházközségünk lelkeinek képviselője. Ez nagy feladat. Minden reggel elmondod a reggeli imát az egyházközség nevében is. Az édesapák, édesanyák, az ifjúság, a gondtalan gyermekek, a balga öregek nevében, kik még mindig nem gondolnak életük céljára, kérd reájuk a Szentlélek ajándékait. Bármennyi kegyelmet kérsz számukra, minden kérésedet meghallgatom. Kérd az Atyától az Én nevemben, és ajánld az egyházközséget az Én Szent Sebeim által irgalmába. Engesztelj napközben is az egyházközség hűtlen lelkeiért. Látod, ezért is le kell mondanod magadról egészen. Én kiválasztottalak a ... város engesztelőjévé. Tudod-e mit jelent ez? Szinte papi méltóságot. Végezz értük sok lelki áldozást! A betegekről se feledkezz meg! Vigyázz, egyetlen lélek se kárhozzék el!"
Imádott Jézusom, én kérni fogom számukra, hogy jöjjön el a Te Országod.
Ő tovább folytatta a beszélgetést:
"Leánykám, ezzel a megbízással minden gyermekkori álmodat betetőztem. Ismertelek akkor is, tudom, mindig misszióba vágytál. Tudod, miért nem lehetett ezt előbb megtenni? Mert meg kellett érlelődnöd a családod körében erre a nagy munkára. Ne felejtsd el, a te legnagyobb missziós munkád most is a családod. Nem lehetett ezt előbb rád bíznom, nem akartam, hogy megállj félúton. A te családod a missziós kiindulás. Még ez sem befejezett munka. A papi hivatásokat különösen viseld szíveden!
Tudod, mit mondtam: Amennyit csak kérsz, annyit kapsz. Sokat imádkozz és vezekelj! Ez az igazi kármelita életcélja!"
Ó, Uram! Segíts, hogy akaratomról lemondva csak Neked engedelmeskedjem, mindenben a Te kedvedet keressem. A Te fényességed világítson meg engem és mindazokat, akiket reám bíztál.
Ez a tanítás és beszélgetés igen hosszú volt. Az Úr Jézus még tovább kérlelt:
"Leányom, az est leszálltával kérdezd meg önmagadtól, mit tettél Országom eljöveteléért? Ne légy önmagaddal soha megelégedve, mert a földön ennek nincs helye. Fáradozásod jutalma nem e világból való jutalom. Most azon légy, hogy minél többet fáradozz. A megaláztatást tekintsd mindig a legnagyobb eszköznek, ez mindig bőséges gyümölcsöt hoz munkádra. Keresd és szeresd a megaláztatást! Én is ezt tettem egész életemben. Ha nehéz, menj Édesanyánkhoz, Ő igazán mestere ennek az erénynek. Ő hathatósan megsegít. Öleld magadhoz az erényeket, amihez az Én személyem az erőt adó hatalom. Ne latolgasd magadban, hogy mennyit pihensz. Fáradozásodért bőséges jutalmat Tőlem kapsz. "
1962. augusztus 31.
A Szent Szűz szólt néhány szót:
"Szeretetlángomat a tengerentúlra kell vinni!"
Nem tudom, mi módon történik ez, mert a Szűzanya akkor nem szólt többet erről, csak óvatosságra intett.
A háromórai engesztelő imádásra indultam, és ahogy az oltár elé értem, az ördög kezdett kísérteni. Gondolataimat utálatosságaival kezdte zavarni... Majd a csendes szentórák alatt hízelkedéseivel igyekezett megközelíteni: hogy én nagyon egyoldalú vagyok, az ilyen élet nem embernek való, nem akar rosszat, csak olyan életet éljek, mely emberhez is méltó. Így csak szenteskedő mániásnak fognak nézni. Buta vagyok, mert sem az öltözködés, sem a táplálkozás, sem a szórakozás, sem az emberekkel való érintkezés nem olyan, mint más emberé.
Én csak erőlködtem, hogy az Úr Jézus szenvedéseibe elmerüljek. A gonosz erre nagyon dühös lett. Tehetetlen mérgében beleordította szavait lelkem csendjébe, melyet az Úr csodálatos jelenléte töltött be: "No várj csak!" Szívem megremegett: Imádott Jézusom, szabadíts meg a gonosztól!
Számtalanszor előfordul, hogy meglep és fenyeget, hogy ő tudja ám: én vagyok az, kit az ő megvakítására használnak fel. S én átengedem magam az ő befolyásuknak...
A sok kísértés nagyon kimerít, borzalmas harcokat kell vívnom a Szűzanya Szeretetlángja miatt. Mikor lelkem olyan állapotban van, hogy tisztán érzem: a Szűzanya Szeretetlángja miatt szenvedek, ez még a könnyebb szenvedések egyike. De a legnagyobb szenvedés az, mikor a lelkem teljes sötétségben van és a kételyek gyötrő kínja, nehezedik rám. Ez a belső szorongás okozta szenvedés oly nagy erővel, áraszt el, hogy alig van jártányi erőm.
A gonosz másnap sem hagyott nyugton gyötréseivel. Ahogy az Úrhoz könyörögtem, világosítsa meg értelmemet, hogy lássam az Ő szent akaratát, eközben a Sátán dühe oly mértékben fokozódott, hogy összeborzadtam. Világos nappal volt, és félelmetes jelenléte, ahogy az oltár előtt térdeltem, irtózatos remegéssel töltött el. Újabb gondolattal zavart: "Tudod-e, ez tisztán a te elképzelésed? Ha az ember soha életében nem tudott érdemleges dolgot tenni, akkor arra törekszik, hogy feltűnjön. Nézd a nagy művészeket, tudósokat, a technika vívmányait, ezt mind ember alkotta a saját erejéből. Látod, mivel te ilyesmire képtelen vagy, ez termelte ki gondolataidat, ezeket a zavaros ferdeségeket." Borzalmas kínok ezek! A Szentlélek Mátkája által könyörögtem az Úr Jézushoz, ne hagyjon elveszni, akármilyen nagy bűnös is vagyok. Én nem akarok vétkezni, hogy kerültem mégis bele ebbe a szörnyű bűnbe? ... Kegyetlen szenvedés, mikor a saját gőgöm miatt kell szenvednem. Imádott Jézusom, jóságos Szűzanyám, Nektek ajánlom minden nyomorúságomat, emeljetek fel bűneimből!
Nagy kínnal végeztem el a keresztutat, és miután eltelt a háromórai szentóra, visszatérdeltem az oltárhoz: Imádott Jézusom, félek nagyon!
Borzalmas félelem gyötört még mindig. Az elmém zavaros gondolatai már kezdtek lecsendesedni. Közben az Úr szelíd, leheletszerű, békét adó nyugalma tért vissza lelkembe, és hangját is engedte hallanom:
"Ne félj! Nem engedlek bántani. Ha tehette volna, ízekre szaggatott és porrá zúzott volna csatlósaival közösen. Légy erős, a Szentlélek megerősít téged!"
Ahogy e szavakat hallottam, mint hirtelen fényesség, úgy jutott eszembe, amit a Szűzanya néhány nappal ezelőtt mondott:
"Kis kármelita leányom, most elindulunk, és Szent Józseffel együtt neked is végig kell járnod Betlehem sötét, ködös utcáit. Velünk együtt szállást kell keresned Szeretetlángomnak, mely maga Jézus Krisztus. Akarsz-e Velünk jönni? Mert most indulunk csak el Szeretetlángom továbbadására. Erőt, kegyelmet kapsz Tőlünk."
Ezek után olyan lelki állapotba kerültem, hogy alig volt jártányi erőm. Úgy éreztem, fizikai erőm szinte fölösleges is, csak lelkem ereje hordoz, mellyel, a Szent Szűzzel együtt Betlehem sötét utcáit járom a köves utcákon. Keresünk szállást, de csak elutasítást kapunk mindenhol.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése