1962. október 1.
Ma az Úr Jézus ismét szólt:
"Ugye szenvedsz? Csak szenvedj Értem, ez az Én ajándékom. Ilyent csak Tőlem kaphatsz. Tiszta szeretetből viseld Értem, akár lelki, akár testi szenvedés az. Tudod, mit mondtam: fel kell érnünk a Kálváriára. De a mi lábunk együtt járjon! S ha úgy érzed, hogy egyedül vagy, ezt csak azért engedem meg, hogy érdemed legyen, melyet a te hibáidért és a Nekem szentelt lelkekért ajánlj fel. Ne légy türelmetlen lelkivezetőd miatt. Most Én irányítalak, te csak figyelj Rám. Ha a kételyek sötétségében tartalak, Én akkor is veled vagyok. Ne felejtsd el, amikor a hajón aludtam, a tanítványokat is megfedtem kicsinyhitűségükért. Csak egy szavamba kerül, és csöndesség és fényesség lesz lelkedben, melyet esetenként más által is küldök számodra. Akitől jön, fogadd el, ha még oly gyarló is az, aki által szólok hozzád. Újra mondom, teszem ezt azért, hogy alázatosságodat növeljem. Ne aggódj lelkiatyád miatt, csak bízz és remélj Bennem. Hagyatkozz Rám, ez a legfontosabb.
Kis Napraforgóm, csak fordulj Felém! Én, az isteni Nap, érlellek téged a szenvedések és fájdalmak által. Ne riadj meg a szenvedéstől, mely gyakran átvonul lelkeden. Azért teszem ezt, hogy hozzászoktassalak, mert e szenvedések által együtt járunk, és együtt gyűjtünk!"
1962. október 2.
"Kis kármelitám! Az állandó hűség, melyet Irántam és megváltó munkám iránt tanúsítasz állandó áldozataiddal, a vértanúság útjára léptetett. Ne félj, a mi lábunk együtt jár, és bárhogy fáj is, csak menjünk együtt. Ó, leánykám, azért adom neked a kegyelmek bőségét, mert Szívem túlárad a szeretettől, valósággal pazarolok. Minden erőfeszítésedet ezerszeres kegyelemmel halmozom el. Bárcsak sok ilyen lélek szeretne Engem! Mily örömöm lenne, ha sok ilyen léleknek oszthatnám ki kegyelmeim bőségét!"
Imádott Jézusom! Fogadd el egyetlen fohászom, melyet szívem teljes vágyával küldök Hozzád: Szeretlek, nagyon-nagyon!
1962. október 3.
Ebéd után az ebédlő csendjében maradtam, tépelődtem. Az Úr Jézus meglepett jóságos, vigasztaló és megerősítő szavaival:
"Legyen fényesség lelkedben! Légy alázatos, és fogadd el teljes elméddel az Én akaratom teljesítését. Tudd meg, ha Én valamit szólok és az ellenkezést vált ki lelkedből, arról megismerheted, hogy ez az Én akaratom."
Az Úr Jézus már két napja arról beszél, hogy a Szent Szűz Szeretetlángjának elindítását újra meg kell kísérelnem, mégpedig ott, ahol már egyszer elutasítást kaptam. Szívem ezekre a szavakra megremegett. Minden porcikámban, mint éles fájdalom, úgy hatolt bele az elmúlt sikertelenség és a merev elutasítás, a megaláztatás. S közben ismét arra gondoltam. Vajon ez az Úr Jézus hangja-e lelkemben? Ahogy így vonakodtam, az Úr Jézus ismét hallatta szavát lelkem mélyén:
"Meg kell aláznod magad, bárhogy és bármilyen formában történjék is."
1962. október 4.
Ezen a napon ismét a Szent Szűz szólt:
"Emlékezz, azt mondtam, el kell indulni Betlehem sötét, sáros, lármás, fárasztó útján, szállást keresni Szeretetlángomnak. Kármelita kislányom, Velem jössz és Szent Józseffel. Szívem Szeretetlángja szálást keres. Vedd az Én anyai Szívem egész aggodalmát és szeretetét, mellyel Én is megalázva, a sötét bizonytalanságban, Szent Józseffel szállást kerestem. Most neked is ezen az úton kell elindulnod csendben, zokszó és panasz nélkül, megalázottan, félreértetten, kimerülten. Tudom, nehéz ez. De veled van Megváltód. Nekem is ez adott erőt. Szent József kísér, csak kérd Őt! Ó jóságos, csak kérd hathatós pártfogását!"
Egy alkalommal szentséges litánián voltam. Az Úr Jézus meglepett szavaival:
"Ma nagyon szétszórt vagy. Alig fordítottad Felém lelkedet. Miért mellőzöl? Mikor Én úgy lesem szavadat és lelked minden rezdülését!"
Bocsáss meg, édes Jézusom! S míg így bűnbánó lélekkel elmerültem Benne, elkezdődött a litánia. Amint a szentségtartóra felnéztem, melyben Ő hófehéren pihent, mélységes hódolattal pillantottam Rá. Abban a pillanatban a szentségtartó megmozdult és kissé felém fordult. Az Úr határtalan szeretete ömlött át szívembe. Lehunyt szemmel, mélységes alázattal, nyomorúságom tudatában felajánlottam magam és átadtam minden gyarlóságomat, mert mást nem tudtam nyújtani Neki. Ő megindultan így szólt hozzám:
"Látod, az isteni Nap feléd fordult, mert te nem fordultál Feléje. Elszórtad szavadat haszontalanságra, azért most Én feléd fordulva behozom a lemaradást, melyet te elmulasztottál. Most csak tereld gondolataidat Felém. Gyűjtsünk együtt! Minden csepp olajra szükség van. Olajos magvaid csak az isteni Nap sugarában tudnak megérni, és bő termést hozni. Szolgálj Nekem még jobban! Ne feledd el, hajszál se férhessen közénk. Sok a tennivaló és kevés a munkás. Maradj meg állandóan megváltó munkámban, minden erőddel. Azért, mert későn álltál munkába, jutalmad nem lesz kevesebb a korán jövőkénél. De természetesen megkívánom szorgalmadat és hűségedet, mely sírig tartó legyen, mert csak így tudsz fentről te is segíteni. A mi kezünk ott együtt gyűjt."
Másnap reggel a templomban panaszkodni kezdett:
"Szívem fájdalma oly nagy a sok Nekem szentelt lélek miatt. Pedig hogy járok utánuk! Lépten-nyomon követem őket kegyelmeimmel. Mégsem vesznek észre, és meg sem kérdezik, hová megyek. Látom őket, amint unottan, fásult tétlenséggel, csak a maguk kényelmét keresve, és Engem mellőzve élnek. Bele-belekapaszkodnak minden olyan lehetőségbe, mely mellett gyáván meghúzódhatnak, és önmagukat áltatva úgy járnak, mintha nem is az Én munkásaim lennének. Ó, ti szerencsétlenek, hogy fogtok számot adni az elfecsérelt időről? Ne erőszakoljátok ki szentséges Kezem átokra emelését! Én magam vagyok a Szeretet, a türelem, a jóság, a megértés, a megbocsátás, az áldozat, az üdvösség, az örök élet. S ez nem kell nektek? Keresztre feszített, vértől ázott Szent Testem hiába emelkedik a magasba? Ti vakok és szívtelenek! Nem látjátok, hogy mit tettem értetek? Nem indul meg szívetek? Nem akartok Velem járni, Velem gyűjteni? Szívetek nem dobban Velem? Bensőtök nem érez Velem? Hiába nyitottam meg Szívemet? A kegyelmek bőségét ott hagyjátok? Nem kellenek érzéseim? Szívem dobbanását, mely szelíd és jóságos, nem akarjátok hallani? Azt akarjátok, hogy majd dörgő hangon kiáltsam felétek: mit álltok itt tétlenül?
Ne finnyáskodjatok, ne válogassatok! Ahová állítottalak benneteket, ott álljátok meg helyeteket szilárdan, önfeláldozóan. Én mindent kitaláltam, csakhogy értetek szenvedhessek, és ti kényelmesek, semmi készséget sem mutattok, csak mentegetődztök, ez az egész életetek. Vegyétek már fel azt a keresztet, melyet Én is Magamhoz öleltem, és feszítsétek fel már magatokat, mint Én, mert különben nem lesz örök életetek!
Kis napraforgóm! Sok-sok panaszomat, tudom, meghallgatod. Szíved melegénél Én is felmelegszem. Olyan egyedül vagyok! Maradj sokáig Nálam! Dobbanjon szívünk együtt. Legyen ez a fenséges érzés a jutalom hűségedért. Bensőnk együtt érezzen. Mily boldogság ez Nekem! Merülj el Bennem, kegyelmeim tengerében! Megadom a kegyelmet, hiszen te kérted, hogy engedjelek elmerülni. Kis kármelita leányom, csak kérj! Én boldogan osztom kincseimet, melyeket beválthatsz majd halálod óráján. Amennyi volt a szenvedésed, annyi lesz a jutalmad, úgy gondolod? Dehogyis! Azt földi szóval nem lehet kifejezni, amit számotokra tartogatok. Várom a pillanatot, hogy megérkezz. S bőséges ajándékkal várlak. Szívem megdobban jöttödre, és a sok szenvedő lélek is, kiket kiszabadítani segítettél áldozataid által, szívrepesve fognak üdvözölni. Mint jó barátaid, várják a veled való találkozást. Éld bele magad ebbe a határtalan örömbe, és ne legyen számodra semmi se fárasztó, amit megváltó munkámért tenned kell. A szemünk egymásba nézzen! Vértől könnyes Szememben meglátod Szívem sóvárgását a lelkek után. Gyűjts Velem, leánykám! Én ojtottam szívedbe a vágyat a lelkek után, és még állandóan fokozom is. Csak ragadj meg minden lehetőséget te is!"
1962. október 5. - Első péntek
"Leánykám, Szívem örömmel vár ma minden lelket. Különös kegyelmeimet árasztom rátok, csak éljetek az alkalommal, mely által oly gazdagságot osztok ki számotokra. Kislányom, légy te Anyaszentegyházam ablaka, melyet az Én isteni kegyelmem tisztán ragyogóvá, fényessé tesz. Hogy ez így legyen, azért neked állandóan munkálkodnod kell. Hogy az isteni Nap mindig beragyoghasson rajta, különösen azokra, akik Anyaszentegyházamban a te lelkedhez közel vannak. A te ablakod fényessége az Én ragyogásom által adja tovább a fényt. Érezzék azt közeledben, hogy az isteni Nap ragyog rájuk rajtad keresztül. Ez is az Én megváltó munkám hatását fokozza a lelkekben."
Ezeket a szentáldozás után mondta az Úr Jézus. Ugyanakkor a Szűzanya is szeretetteljes anyai jósággal beszélni kezdett hozzám:
"Kislányom, magamhoz forrasztalak. Szívem Szeretetlángja, melyet reád bíztam, legelőször reád veti bőséges kegyelmi sugarát, s ez az égben is folytatódni fog. Olajcseppjeidet, melyeket oly nagy szorgalommal gyűjtögetsz, megáldom anyai Kezemmel. S ha megérkezel, anyai szeretettel várlak. Ó, kármelita kislányom! A szenvedésed által kisajtolt olajcseppjeid a földön maradt üres, pislogó lélekmécsesekbe fognak visszahullani, és az Én Szeretetlángomtól meg fognak gyúlni. Neked tehát mellettem lesz a helyed a világ végezetéig."
1962. október 6.
A szentáldozásnál újra a lelkivezető hiánya nehezedett lelkemre. Az Úr Jézus szeretettel szólt rám:
"Légy türelmes, és legyen világos előtted szenvedésed értéke. Megmondom, miért tartom távol tőled a lelkivezetőt. Ajánld fel ezt a szenvedést is arra a célra, hogy sok és igazi lelkivezető legyen. Neked is tapasztalni engedem, hogy milyen fájó érzés ez sokaknak. Kérj sok kegyelmet, hogy sok és szent életű gyóntató legyen. De sok lélek kerülne közelembe ez által, ha a lelkivezetők több megértéssel és türelmes áldozatvállalással vezetnék a lelkeket! Ez is missziós munkád legyen. Hozz érte sok áldozatot! A mi kezünk együtt gyűjtsön (és hangja kedvesen kérő volt).
Ma az Úr Jézus ismét szólt:
"Ugye szenvedsz? Csak szenvedj Értem, ez az Én ajándékom. Ilyent csak Tőlem kaphatsz. Tiszta szeretetből viseld Értem, akár lelki, akár testi szenvedés az. Tudod, mit mondtam: fel kell érnünk a Kálváriára. De a mi lábunk együtt járjon! S ha úgy érzed, hogy egyedül vagy, ezt csak azért engedem meg, hogy érdemed legyen, melyet a te hibáidért és a Nekem szentelt lelkekért ajánlj fel. Ne légy türelmetlen lelkivezetőd miatt. Most Én irányítalak, te csak figyelj Rám. Ha a kételyek sötétségében tartalak, Én akkor is veled vagyok. Ne felejtsd el, amikor a hajón aludtam, a tanítványokat is megfedtem kicsinyhitűségükért. Csak egy szavamba kerül, és csöndesség és fényesség lesz lelkedben, melyet esetenként más által is küldök számodra. Akitől jön, fogadd el, ha még oly gyarló is az, aki által szólok hozzád. Újra mondom, teszem ezt azért, hogy alázatosságodat növeljem. Ne aggódj lelkiatyád miatt, csak bízz és remélj Bennem. Hagyatkozz Rám, ez a legfontosabb.
Kis Napraforgóm, csak fordulj Felém! Én, az isteni Nap, érlellek téged a szenvedések és fájdalmak által. Ne riadj meg a szenvedéstől, mely gyakran átvonul lelkeden. Azért teszem ezt, hogy hozzászoktassalak, mert e szenvedések által együtt járunk, és együtt gyűjtünk!"
1962. október 2.
"Kis kármelitám! Az állandó hűség, melyet Irántam és megváltó munkám iránt tanúsítasz állandó áldozataiddal, a vértanúság útjára léptetett. Ne félj, a mi lábunk együtt jár, és bárhogy fáj is, csak menjünk együtt. Ó, leánykám, azért adom neked a kegyelmek bőségét, mert Szívem túlárad a szeretettől, valósággal pazarolok. Minden erőfeszítésedet ezerszeres kegyelemmel halmozom el. Bárcsak sok ilyen lélek szeretne Engem! Mily örömöm lenne, ha sok ilyen léleknek oszthatnám ki kegyelmeim bőségét!"
Imádott Jézusom! Fogadd el egyetlen fohászom, melyet szívem teljes vágyával küldök Hozzád: Szeretlek, nagyon-nagyon!
1962. október 3.
Ebéd után az ebédlő csendjében maradtam, tépelődtem. Az Úr Jézus meglepett jóságos, vigasztaló és megerősítő szavaival:
"Legyen fényesség lelkedben! Légy alázatos, és fogadd el teljes elméddel az Én akaratom teljesítését. Tudd meg, ha Én valamit szólok és az ellenkezést vált ki lelkedből, arról megismerheted, hogy ez az Én akaratom."
Az Úr Jézus már két napja arról beszél, hogy a Szent Szűz Szeretetlángjának elindítását újra meg kell kísérelnem, mégpedig ott, ahol már egyszer elutasítást kaptam. Szívem ezekre a szavakra megremegett. Minden porcikámban, mint éles fájdalom, úgy hatolt bele az elmúlt sikertelenség és a merev elutasítás, a megaláztatás. S közben ismét arra gondoltam. Vajon ez az Úr Jézus hangja-e lelkemben? Ahogy így vonakodtam, az Úr Jézus ismét hallatta szavát lelkem mélyén:
"Meg kell aláznod magad, bárhogy és bármilyen formában történjék is."
1962. október 4.
Ezen a napon ismét a Szent Szűz szólt:
"Emlékezz, azt mondtam, el kell indulni Betlehem sötét, sáros, lármás, fárasztó útján, szállást keresni Szeretetlángomnak. Kármelita kislányom, Velem jössz és Szent Józseffel. Szívem Szeretetlángja szálást keres. Vedd az Én anyai Szívem egész aggodalmát és szeretetét, mellyel Én is megalázva, a sötét bizonytalanságban, Szent Józseffel szállást kerestem. Most neked is ezen az úton kell elindulnod csendben, zokszó és panasz nélkül, megalázottan, félreértetten, kimerülten. Tudom, nehéz ez. De veled van Megváltód. Nekem is ez adott erőt. Szent József kísér, csak kérd Őt! Ó jóságos, csak kérd hathatós pártfogását!"
Egy alkalommal szentséges litánián voltam. Az Úr Jézus meglepett szavaival:
"Ma nagyon szétszórt vagy. Alig fordítottad Felém lelkedet. Miért mellőzöl? Mikor Én úgy lesem szavadat és lelked minden rezdülését!"
Bocsáss meg, édes Jézusom! S míg így bűnbánó lélekkel elmerültem Benne, elkezdődött a litánia. Amint a szentségtartóra felnéztem, melyben Ő hófehéren pihent, mélységes hódolattal pillantottam Rá. Abban a pillanatban a szentségtartó megmozdult és kissé felém fordult. Az Úr határtalan szeretete ömlött át szívembe. Lehunyt szemmel, mélységes alázattal, nyomorúságom tudatában felajánlottam magam és átadtam minden gyarlóságomat, mert mást nem tudtam nyújtani Neki. Ő megindultan így szólt hozzám:
"Látod, az isteni Nap feléd fordult, mert te nem fordultál Feléje. Elszórtad szavadat haszontalanságra, azért most Én feléd fordulva behozom a lemaradást, melyet te elmulasztottál. Most csak tereld gondolataidat Felém. Gyűjtsünk együtt! Minden csepp olajra szükség van. Olajos magvaid csak az isteni Nap sugarában tudnak megérni, és bő termést hozni. Szolgálj Nekem még jobban! Ne feledd el, hajszál se férhessen közénk. Sok a tennivaló és kevés a munkás. Maradj meg állandóan megváltó munkámban, minden erőddel. Azért, mert későn álltál munkába, jutalmad nem lesz kevesebb a korán jövőkénél. De természetesen megkívánom szorgalmadat és hűségedet, mely sírig tartó legyen, mert csak így tudsz fentről te is segíteni. A mi kezünk ott együtt gyűjt."
Másnap reggel a templomban panaszkodni kezdett:
"Szívem fájdalma oly nagy a sok Nekem szentelt lélek miatt. Pedig hogy járok utánuk! Lépten-nyomon követem őket kegyelmeimmel. Mégsem vesznek észre, és meg sem kérdezik, hová megyek. Látom őket, amint unottan, fásult tétlenséggel, csak a maguk kényelmét keresve, és Engem mellőzve élnek. Bele-belekapaszkodnak minden olyan lehetőségbe, mely mellett gyáván meghúzódhatnak, és önmagukat áltatva úgy járnak, mintha nem is az Én munkásaim lennének. Ó, ti szerencsétlenek, hogy fogtok számot adni az elfecsérelt időről? Ne erőszakoljátok ki szentséges Kezem átokra emelését! Én magam vagyok a Szeretet, a türelem, a jóság, a megértés, a megbocsátás, az áldozat, az üdvösség, az örök élet. S ez nem kell nektek? Keresztre feszített, vértől ázott Szent Testem hiába emelkedik a magasba? Ti vakok és szívtelenek! Nem látjátok, hogy mit tettem értetek? Nem indul meg szívetek? Nem akartok Velem járni, Velem gyűjteni? Szívetek nem dobban Velem? Bensőtök nem érez Velem? Hiába nyitottam meg Szívemet? A kegyelmek bőségét ott hagyjátok? Nem kellenek érzéseim? Szívem dobbanását, mely szelíd és jóságos, nem akarjátok hallani? Azt akarjátok, hogy majd dörgő hangon kiáltsam felétek: mit álltok itt tétlenül?
Ne finnyáskodjatok, ne válogassatok! Ahová állítottalak benneteket, ott álljátok meg helyeteket szilárdan, önfeláldozóan. Én mindent kitaláltam, csakhogy értetek szenvedhessek, és ti kényelmesek, semmi készséget sem mutattok, csak mentegetődztök, ez az egész életetek. Vegyétek már fel azt a keresztet, melyet Én is Magamhoz öleltem, és feszítsétek fel már magatokat, mint Én, mert különben nem lesz örök életetek!
Kis napraforgóm! Sok-sok panaszomat, tudom, meghallgatod. Szíved melegénél Én is felmelegszem. Olyan egyedül vagyok! Maradj sokáig Nálam! Dobbanjon szívünk együtt. Legyen ez a fenséges érzés a jutalom hűségedért. Bensőnk együtt érezzen. Mily boldogság ez Nekem! Merülj el Bennem, kegyelmeim tengerében! Megadom a kegyelmet, hiszen te kérted, hogy engedjelek elmerülni. Kis kármelita leányom, csak kérj! Én boldogan osztom kincseimet, melyeket beválthatsz majd halálod óráján. Amennyi volt a szenvedésed, annyi lesz a jutalmad, úgy gondolod? Dehogyis! Azt földi szóval nem lehet kifejezni, amit számotokra tartogatok. Várom a pillanatot, hogy megérkezz. S bőséges ajándékkal várlak. Szívem megdobban jöttödre, és a sok szenvedő lélek is, kiket kiszabadítani segítettél áldozataid által, szívrepesve fognak üdvözölni. Mint jó barátaid, várják a veled való találkozást. Éld bele magad ebbe a határtalan örömbe, és ne legyen számodra semmi se fárasztó, amit megváltó munkámért tenned kell. A szemünk egymásba nézzen! Vértől könnyes Szememben meglátod Szívem sóvárgását a lelkek után. Gyűjts Velem, leánykám! Én ojtottam szívedbe a vágyat a lelkek után, és még állandóan fokozom is. Csak ragadj meg minden lehetőséget te is!"
1962. október 5. - Első péntek
"Leánykám, Szívem örömmel vár ma minden lelket. Különös kegyelmeimet árasztom rátok, csak éljetek az alkalommal, mely által oly gazdagságot osztok ki számotokra. Kislányom, légy te Anyaszentegyházam ablaka, melyet az Én isteni kegyelmem tisztán ragyogóvá, fényessé tesz. Hogy ez így legyen, azért neked állandóan munkálkodnod kell. Hogy az isteni Nap mindig beragyoghasson rajta, különösen azokra, akik Anyaszentegyházamban a te lelkedhez közel vannak. A te ablakod fényessége az Én ragyogásom által adja tovább a fényt. Érezzék azt közeledben, hogy az isteni Nap ragyog rájuk rajtad keresztül. Ez is az Én megváltó munkám hatását fokozza a lelkekben."
Ezeket a szentáldozás után mondta az Úr Jézus. Ugyanakkor a Szűzanya is szeretetteljes anyai jósággal beszélni kezdett hozzám:
"Kislányom, magamhoz forrasztalak. Szívem Szeretetlángja, melyet reád bíztam, legelőször reád veti bőséges kegyelmi sugarát, s ez az égben is folytatódni fog. Olajcseppjeidet, melyeket oly nagy szorgalommal gyűjtögetsz, megáldom anyai Kezemmel. S ha megérkezel, anyai szeretettel várlak. Ó, kármelita kislányom! A szenvedésed által kisajtolt olajcseppjeid a földön maradt üres, pislogó lélekmécsesekbe fognak visszahullani, és az Én Szeretetlángomtól meg fognak gyúlni. Neked tehát mellettem lesz a helyed a világ végezetéig."
1962. október 6.
A szentáldozásnál újra a lelkivezető hiánya nehezedett lelkemre. Az Úr Jézus szeretettel szólt rám:
"Légy türelmes, és legyen világos előtted szenvedésed értéke. Megmondom, miért tartom távol tőled a lelkivezetőt. Ajánld fel ezt a szenvedést is arra a célra, hogy sok és igazi lelkivezető legyen. Neked is tapasztalni engedem, hogy milyen fájó érzés ez sokaknak. Kérj sok kegyelmet, hogy sok és szent életű gyóntató legyen. De sok lélek kerülne közelembe ez által, ha a lelkivezetők több megértéssel és türelmes áldozatvállalással vezetnék a lelkeket! Ez is missziós munkád legyen. Hozz érte sok áldozatot! A mi kezünk együtt gyűjtsön (és hangja kedvesen kérő volt).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése